Siverstone-ban szerdán folytatódott a Forma-1-es tesztsorozat. Az első naphoz hasonlóan másodszorra is a Toyota volt a leggyorsabb.

Jarno Trulli a Toyota silverstone-i versenybeállításait tesztelte, de a motort és egyéb rendszereket is vizsgáltak a csapatnál. Délután egy nagy zivatar miatt a munka jó időre szünetelt, azonban volt egy-két csapat, akik kihasználták az alkalmat a vizes gumik tesztelésére.

A második időt szerdán épp a Toyotával hírbe hozott Kimi Räikkönen futotta. A Ferrarinál főképp az új aerodinamikai elemek tesztelése volt a feladat és természetesen a brit versenyre alkalmas beállításokat is tesztelte a


finn.

Alexander Wurz, a kanadai dobogós, Williamsével a harmadik időt érte el. Az osztrák pilóta alatt azonban elromlott az autó – ami miatt szünetelt is a körözés egy darabig -, a teszten mindössze 45 kört teljesített.

A McLarennél Pedro de la Rosa folytatta a munkát, ugyanúgy, mint kedden. A spanyol a gumikat tesztelte a Brit Nagydíjra. Tőle holnap Fernando Alonso veszi át a McLarent a csütörtöki, utolsó napon.

Heikki Kovalainen a Renault-val az ötödik leggyorsabb volt a brit pályán, a csapatnál elsősorban aerodinamikai teszteket végeztek. A munklát nehezítette, hogy az autóban délelőtt motort kellett cserélni.

A Renault mögött Vitantoni Liuzzi végzett a Toro Rossóval. Az olasz  továbbra is az új sebességváltót próbálgatta. Az utolsó napon Scott Speedül az autóba. Mark Webbernek nem telt túl jól a teszt, szerdán háromszor is le kellett állítani miatta a körözést. Az olaj többször is elfolyt ugyanis a Red Bullból.


A BMW-nél Timo Glock dolgozott, a német pilóta a gumikat és a felfüggesztést próbálgatta. Ahogy a többieket, úgy a BMW-t is megakadályozta az eső a teljes tervezett program végrehajtásában, de még így is ők futották a legtöbb kört, szám szerint 84-et.

A Spyker szerdán egy versenyzővel futott, Adrian Sutil autója miatt ielő kellett veni a piros zászlót, ugyanis ő is leállt a pályán.

Teszt, Silverstone, 2007.06.20.
Nem hivatalos eredmények

Név Csapat Idő
 1.  TrulliToyota 1:21.420
 2.  Raikkönen Ferrari 1:21.548
 3.  WurzWilliams-Toyota1:21.904
 4.  de la RosaMcLaren-Mercedes1:22.018
 5.  Kovalainan Renault 1:22.119
 6.  LiuzziToro Rosso-Ferrari 1:22.365
 7.  WebberRed Bull-Renault1:22.447
 8.  GlockBMW Sauber1:22.481
 9.  SutilSpyker-Ferrari1:23.284