Nincs komolyabb baja a BMW lengyel pilótájának. Robert Kubica a Kanadai Nagydíj 27. körében szenvedett rendkívül komoly balesetet. A lengyel az eset előtt körülbelül 280 km/órás tempóval próbálta előzni Jarno Trulli Toyotáját, amikor a két autó összeérhetett.


Ettől Kubica autója elhagyta a pályát, ahol előbb nekiütközött a korábban kiesett Scott Speed Toro Rossójának, majd a betonfalnak csapódott. Kubicának esélye sem volt a baleset elkerülésére, mivel autója felpattant a levegőbe, és így irányíthatatlanul repült a kerítésnek.

Kubica ide-oda nyakló sisakja nem jósolt túl sok jót, és az sem, hogy a mentőalakulat hosszú percekig dolgozott a kimentésén, ahonnan a pálya orvosi központjába, majd helikopterrel a montreali kórházba szállították. Később többféle információ látott napvilágot, például, hogy eltörte a lábát.

Végül azonban a Sacre-Coeur kórház hivatalos közleményben tudatta, hogy Kubica jól van. “Mr. Kubicán elvégezték az összes szükséges vizsgálatot, úgy tűnik, a baleset nem járt súlyos következményekkel. Enyhe agyrázkódást kapott, valamint kificamodott a jobb bokája. Az állapota stabil, és az élete nincs veszélyben. Megfigyelésre benn tartják a kórházban, majd az állapotát holnap reggel újra ellenőrzik” – derül ki a közleményből.

A BMW vezetője, Mario Theissen is megerősítette a hírt, majd a kérdésre, hogy a lengyel pilóta versenyezhet-e a hétvégi amerikai nagydíjon, még nem tudott válaszolni: ?Majd csak Indianapolisban hozzuk meg a döntést, az orvosi vizsgálatok után” – mondta.

Ha Kubica nem versenyezhet, akkor várhatóan valamelyik BMW-tesztpilóta, Sebastian Vettel vagy Timo Glock ugrik majd be helyette. Ismét bebizonyosodott, hogy a csapatok fantasztikus munkát végeznek autóik biztonságossá tétele érdekében.

Kubica balesete videón: