A Renault olasz pilótája, Giancarlo Fisichella iskolát nyit a versenyzők következő generációjának nevelésére. A Fisichella Motorsport Akadémia Róma közelében, egy ultramodern épületkomplexumban nyitja meg kapuit.

Fisichella akadémiája lesz az első tanintézmény a világon, amely kizárólag az autóversenyzést oktatja – legalábbis így hirdeti önmagát. Az iskola az ún. Fisichella Motor Sport Technopole-ban kap helyet, amely egy újonnan épült és a legmodernebb elvárásoknak is megfelelő épületkomplexum.

Oktatni fog

Oktatni fog


Az akadémián a fiatalokat teljes körűen kiképzik a motorsport csínjára-bínjára, a telemetria értelmezésétől a műszaki részleteken át egészen az aerodinamikai szabályokig. Az iskolában nemcsak jövendő versenyzőket, de olyanokat is képeznek majd, akik a motorsport egyéb területein – csapatvezetés, technikai posztok ? kívánnak elhelyezkedni. A képzés végén a hallgatók oklevelet kapnak, a végzettek listája pedig nyilvános lesz minden érdeklődő, új tehetségre vadászó csapat, szervezet számára.

A Technopole-ban az iskola mellett helyet kap még egy tréningközpont – amely nyitva áll mind a diákok, mind a nagyközönség előtt -, egy múzeum, amely Fisichella autóit és karrierjét mutatja be állandó kiállításán, egy bioétterem és -bolt, és persze itt székel az összes Fisichella érdekkörébe tartozó motorsportcsapat központja is.