A Monacói Nagydíj után, ahol a harmadik helyezett Felipe Massa már több mint egyperces hátrányban volt a McLarenekhez képest, a csapat állítja, hogy egyszeri esetről volt szó.

“Csak az idényben elkerülhetetlenül becsúszó rossz epizódok egyike volt”- mondta a csapatfőnök, Jean Todt a monte-carlói gyege szereplésről.

Monacoban nem ment túl jól

Monacoban nem ment túl jól


Felipe Massa is hasonlóan vélekedik:
“Tudom, hogy a McLaren nem hozott semmi különleges újítást, nem ők javultak, csak mi nem teljesítettünk a legjobban. De meg vagyok róla győzödve, hogy ez egyedi eset volt.”

A Kanadai Nagydíjra – és az indianapolisi versenyre is – már jobb eredményeket jósolnak az olasz csapatnál, és ezt a papírforma is erősíti: a Ferrari mindig jól teljesített az észak-amerikai állomásokon. A Ferrari sportigazgatója, Stefano Domenicali cseppet sem aggódik:
“Úgy gondoljuk, hogy erős csomaggal érkezünk a versenyre. Nincs ok rá, hogy ne a győzelemért küzdjünk Montrealban, a monacói teljesítmény nem az igazi potenciálunkat mutatta.”

Massa is nagyon bízik a montreali jó teljesítményben, a blogjában így ír a hétvégi versenyről:

“Azt hiszem, az F2007 nagyon erős csomagként érkezik majd Kanadába, és ugyanígy Indybe is, ahol ugyancsak jól szerepelt eddig a Ferrari. Mivel a [montreali] helyszín egy közepes-alacsony leszorítóerőt kívánó pálya, így mind a mechanikai mind az aerodinamikai tapadásnak jónak kell lennie. Kompromisszumot kell kötni, ami nagyon jól, de rosszabbul is elsülhet. Mivel a pályát máskor nem használják, a tapadása drasztikusan változhat a hétvége folyamán, ezért vigyázni kell, nehogy túlságosan elvesszünk a beállítások próbálgatásában.”

“Jó az is, ha az autó könnyen veszi a rázóköveket, mert itt használni kell őket a jó köridő eléréséhez. Bár ez a második versenye a motornak (…) de azt hiszem megbízható, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Monte-Carlóban nem hajtottuk annyira.”

Régi barátok

Régi barátok


A brazil pilóta nemcsak a verseny miatt várja nagyon a kanadai futamot, volt csapattársával, Jacques Villeneuve-vel is szeretne találkozni.

“Nagyon várom, hogy Jacques-kal találkozzak, jó kapcsolatban vagyunk, amióta csapattársak voltunk. Fura figura, de ha az ember jobban megismeri, akkor egy nagyon kedves fickó. Örömmel dolgoztam vele a Saubernél, és remélem, hogy lesz alkalmunk együtt tölteni egy kis időt.”