A brit sajtóban óriási hullámokat vert kedvencük, Lewis Hamilton állítólagos háttérbe szorítása a McLarennél. A Nemzetközi Automobil Szövetség gyorsan tisztázta a csapatot a vádak alól, most pedig a vezetőség is kiáll a verseny tisztasága mellett. Norbert Haug, a McLaren Mercedes sportigazgatója szerint a Monacói Nagydíjon történtek nem jelentik azt, hogy Lewis Hamiltonnak le kell mondania a futamgyőzelemről idén, sőt!

Az újonc nem előzhette meg Alonsót

Az újonc nem előzhette meg Alonsót


“Ha nálunk vezet valaki, akkor szabadon versenyezhet. Mi leszünk a legboldogabbak, ha Lewis futamot nyer” – mondta egy német lapnak Haug.

A csapatfőnök, Ron Dennis – ő volt a brit sajtó fő céltáblája – is állítja, hogy Monaco csak egyszeri alkalom volt:

“Nem fogunk előnyben részesíteni egyetlen versenyzőt sem, bárki is legyen az. Soha nem tettük ezt, és soha nem is fogjuk. Ha valaki ennek a csapatnak a tagja, akkor az esetek döntő részében egyenlő feltételekkel küzdhet. Monaco épp nem tartozott ezek közé.”