Alessandro Zanardi újra Forma-1-es autót vezethet, miután a BMW Sauber F1 Team meghívta a 2006-os autója próbájára november 26-ára Valenciába. Zanardi az 90-es évek elején, majd 1999-ben is versenyzett a Forma-1-ben. Az Alexnek becézett pilóta a Jordan, a Minardi, a Lotus és a Williams csapatok pilótája volt.

Az olasz versenyző a nem túl sikeres F1-es részvétel után egy évvel visszatért az USA-ba, ahol korábban kétszer is Cart-bajnok lett, és a Champ Car sorozatban próbált szerencsét. De a próba tragédiába torkollott: 2001-ben a Lausitzringen rendezett futamon olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy amputálni kellett mindkét lábát.

Zanardi azonban nem omlott össze, művégtagokkal újra sportolni kezdett, és jelenleg is aktívan versenyez. Egy számára speciálisan átalakított BMW-vel a túraautó-világbajnokságban indul, ahol már több futamot is megnyert.

Nem ez lesz az első együléses autóval tett próbája a baleset óta: 2003-ban visszatért a tragédia helyszínére, és tizenhárom kört tett meg korábbi csapata versenyautójával. Ennyi hiányzott ugyanis a balesetkor a befejezéshez…

2005 áprilisában vendégségben járt a Williams-BMW csapatnál, hogy kipróbálja a csapat versenyautóját. A teszt időhiány miatt elmaradt, majd a BMW és a Williams szakítottak egymással. A meghiúsult próbára most kerül sor, az immár gyári BMW versenyautóval.

A versenyautó teljesen megegyezik majd azzal, amit Nick Heidfeld, Jacques Villeneuve illetve Robert Kubica vezetett idén, csupán a kormányt alakítják át. Zanardi a jobb lábával fékez majd, a gázt viszont a kezével kezeli. Az F1-es autók kormányán hátul mindkét oldalon van egy kar, amivel a kuplungot vezérlik a pilóták. Ezek közül alakították át a jobb oldalit gázkarnak.

Az egyetlen gondot a gumi jelentheti Zanardi számára, miután a csapat szerződése a Michelinnel október 22-én lejárt. A BMW azonban bizakodó, remélik sikerül elérniük a jövő évi beszállítónál, a Bridgestone-nál, hogy a bemutatóra pár abroncsot készítsen nekik.