Nem sikerült megszereznie nyolcadik világbajnoki címét Michael Schumachernek, és a Ferrari továbbra is “csak” 22 konstruktőri trófeát tudhat magáénak. Ennek ellenére a csapat hálás lehet a pilótának, hiszen újra sikerre vitte az olaszokat. 1999 és 2004 között sorozatban hatszor hódították el a csapatbajnoki címet.

A Ferrari tehát hálája jeléül Schumachernek ajándékozta azt a versenyautót, mellyel utolsó versenyén, a Brazil Nagydíjon rajthoz állt. A 248 F1 névre hallgató idei gép körülbelül 3 millió eurót, azaz 786 millió forintot ér. Schumi valószínűleg nem svájci otthonának garázsában tartja majd a versenyautót, inkább a szülőhelyén létrehozott gokartpálya melletti múzeumba kerül, ahol több hasonló járgány is helyet kapott már.

A hétszeres világelsőt Mohamad bin Rasid al-Maktoum sejk is meglepte egy aprósággal: egy luxusszigetet ajándékozott Schumachernek. Dubai partjainál húzódnak a világ legnagyobb mesterséges szigetei. A sok kis szigetet a Perzsa-öbölből származó homokból alakították ki, a földet a kívánt alakzat elérésnek megfelelően töltöttek a tengerbe.

A magasból nézve a sok kis szigetből ábrák rajzolódnak ki, kettő pálmát formáz, míg a jelenleg még félkészek a világ térképét elevenítik meg. A szigetek 2,5 és 10 hektár közötti méretűek és 4,5 millió eurótól (1,2 mrd forint) lehet megvenni azokat. A pilóta menedzsere megjegyezte, hogy Schumacher egyelőre még nem döntött arról, mihez is kezd a szigettel, de lehet, hogy luxusvilla helyett, egy gokartpályát épít inkább majd rajta.