Hiába van a legnagyobb szurkolótábora Michael Schumachernek, hiába bíztak ők titkon abban, hogy a Japán Nagydíjon történt kiesés ellenére Brazíliában még megtörténhet a csoda, és világbajnok lehet a német. Nem lett az!

Ha a McLaren ajándékokért kűzd, görgessen lejjebb!

Sokan a Brazil Nagydíj időmérő edzésén történtek után sem adták fel a reményt. A kilencedik körben azonban újabb dráma hűtötte le a kedélyeket.

Defekt Rosberg romjain

A két Williams még az első körben összeütközött, de a sérült autóval csak Mark Webber jutott el a boxba, mert Nico Rosberg falhoz csapat autóját. És ettől sokan lettek rosszkedvűek. No nem Rosberg miatt, hanem mert Michael Schumacher a szétszóródó alkatrészeken a kilencedik körben defektet kapott.

Pedig lett volna esélye, a rajt után megelőzte a két BMW-t, Ralf Schumachert illetve az éppen eresztő kerékkel még Fisichellát is. Ám mire aztán körbecammogott és lecserélték azt az abroncsot, minden esélyét elvesztette a futamgyőzelemre. Gondoltuk mi, halandó emberek, de nem ő!

A Ferrari pilótája nem adta fel és begyújtotta a rakétákat. Ilyet nem mindennap lát az ember. Széttaposta a Ferrarit, mindenkinél gyorsabb volt, és visszaküzdötte magát az élmezőnybe. Szinte hihetetlen, de egészen a negyedik helyig jutott, az utolsó helyről! Bravó Schumacher!!

Egyéniben Alonso, csapatban a Renault

2006 világbajnoka azonban nem ő, hanem Fernando Alonso. A Renault spanyol versenyzője másodikként ért célba, ezzel megvédte tavalyi címét, megszerezve második összetettbeli elsőségét. De nem csak az egyéni, hanem a csapatvilágbajnoki címnek is örülhet Alonso, ami a Renault-é lett az idei évben. Bravó Alonso!

A 2006-os Brazil Nagydíjat Felipe Massa nyerte meg, ez pályafutása második győzelme. Ayrton Senna óta brazil pilóta nem tudott nyerni a dél-amerikai futamon. A dobogó harmadik fokára Jenson Button állhatott fel, aki szintén nagyot alkotott, hiszen 11 helyet javítva ért célba.

Jövőre egy teljesen új év vár ránk, hiszen ez volt a Michael Schumacher utolsó F1-es versenye, ugyanúgy mint a francia gumiszállítónak a Michelinnek. De kiszáll a játékból a Cosworth motorgyár is. Kimi Räikkön most búcsúzott a McLarentől, Alonso a Renault-tól, Mark Webber a Williamstől, Sakon Yamamoto pedig a Super Aguri csapattól.

A 2006-os Brazil Nagydíj végeredménye:

1. MASSA Ferrari B 1h31’53″751 199.732 Km/h
2. ALONSO Renault M + 0’18″658 199.058 Km/h
3. BUTTON Honda M + 0’19″394 199.032 Km/h
4. M. SCHUMACHER Ferrari B + 0’24″094 198.863 Km/h
5. RAIKKÖNEN McLaren Mercedes M + 0’28″503 198.705 Km/h
6. FISICHELLA Renault M + 0’30″287 198.641 Km/h
7. BARRICHELLO Honda M + 0’40″294 198.283 Km/h
8. DE LA ROSA McLaren Mercedes M + 0’52″068 197.863 Km/h
9. KUBICA BMW Sauber M + 1’07″642 197.311 Km/h
10. SATO S. Aguri F1 Honda B +1 kör
11. SPEED Toro Rosso Cosw. M +1 kör
12. DOORNBOS RedBull Ferrari M +1 kör
13. LIUZZI Toro Rosso Cosw. M +1 kör
14. ALBERS Midland Toyota B +1 kör
15. MONTEIRO Midland Toyota B +2 kör
16. YAMAMOTO S. Aguri F1 Honda B +2 kör

Kiestek:

17. HEIDFELD BMW Sauber M +8 kör
18. COULTHARD RedBull Ferrari M +57 kör
19. TRULLI Toyota B 61 kör
20. R.SCHUMACHER Toyota B +62 kör
21. WEBBER Williams Cosworth B +70 kör
22. ROSBERG Williams Cosworth B +71 kör

Felipe Massa:

Fantasztikus, hogy 13 év után újra egy brazil nyeri meg a brazil futamot, nem? Az első évem, hogy ilyen jó autóban ülhetek, fantasztikus versenyautóban. Életem legkönnyebb versenye volt, folyamatosan kézben tartottam a futamot. Ez életem legjobb napja. Az év elején a Renault jobb volt, de aztán erős kocsit építettünk, és büszkék lehetünk arra, amit elértünk.

Fernando Alonso:

Fantasztikus hétvége volt, és kifejezetten a verseny. Ma nem számít a helyezés, hanem az, hogy ismét megnyertem a bajnoki címet. Nagyon jó volt Michaellel küzdeni. Mindig is azt mondtam, az az igazi bajnoki cím, amit akkor szereztem, amikor ő is a pályán van, nem az, amikor már nem lesz. Mi versenyzők mindannyian a legjobbakat kívánjuk neki új életéhez, a családjához.

Jenson Button:

Nagyszerű, hogy a 14. helyről tudtam feljönni a harmadik helyre. Életem egyik legjobb versenyét futottam. Ha nem lett volna tegnap az a problémánk, akkor előrébb is végezhettem volna.