Nehéz versenyre számíthat a Renault csapat a Japán Nagydíjon, nincs más hátra, elő kell hívni az esőcsináló sámánt. A száraz, napos időmérő edzésen ugyanis a Bridgestone gumik sokkal jobbnak tűntek, mint a Michelin abroncsai.

A japán keveréket használók közül is kiemelkedett a Ferrari, torony magasan verték a mezőnyt. Meglepetésre azonban nem Michael Schumacher volt a leggyorsabb a végén, hanem Felipe Massa.

A hétszeres bajnok második lett az időmérőn. Massának ez pályafutása második elsősége, az előzőt is idén szerezte.

A Renault problémáját fokozza, hogy nemcsak a két Ferrari volt gyorsabb csapatuknál, de a Toyoták is eléjük kerültek. 2006-ban eddig ez a legjobb eredménye a japán csapatnak, ám valószínűleg, ahogy tavaly is, most is jóval könnyebb autóval indulnak, mint ellenfeleik.

A legjobb Michelinnel induló pilóta persze Fernando Alonso volt, de csak az ötödik helyet tudta megszerezni, közvetlenül csapattársa előtt. Persze ha figyelembe vesszük a francia csapat autóinak rajtkészségét, akkor várható, hogy Alonso hamar előrébb lép majd a futamon.

Persze a statisztika így is Schumacher győzelmét jósolja, hiszen míg a német már hatszor nyert Suzukában, addig spanyol ellenfele még soha. Ám még mindig közbeszólhat az időjárás, hiszen a szabadedzéseken esett az eső, s ott a Renault-k sokkal ütőképesebbek voltak.

Az időmérő meglepetését a McLeren hozta. Bár egész évben szenvedtek, azért így is csalódást kelt, hogy egyik autójuk sem tudott a legjobb tíz közé jutni. Egyre közelebb kerülnek ahhoz, hogy elérjék tíz évvel ezelőtti negatív rekordjukat. Utoljára 1996-ban fordult elő, hogy a wokingi csapat nem nyert versenyt egy éven belül.

A 2006-os Japán Nagydíj időmérő edzésének eredménye:

1. MASSA Ferrari B 1’29″599 233,320 Km/h
2. M.SCHUMACHER Ferrari B 1’29″711 233,028 Km/h
3. R.SCHUMACHER Toyota B 1’29″989 232,308 Km/h
4. TRULLI Toyota B 1’30″039 232,179 Km/h
5. ALONSO Renault M 1’30″371 231,326 Km/h
6. FISICHELLA Renault M 1’30″599 230,744 Km/h
7. BUTTON Honda M 1’30″992 229,748 Km/h
8. BARRICHELLO Honda M 1’31″478 228,527 Km/h
9. HEIDFELD BMW Sauber M 1’31″513 228,440 Km/h
10. ROSBERG Williams Cosworth B 1’31″856 227,587 Km/h
11. RAIKKONEN McLaren Mercedes M 1’30″827 230,165 Km/h
12. KUBICA BMW Sauber M 1’31″094 229,490 Km/h
13. DE LA ROSA McLaren Mercedes M 1’31″254 229,088 Km/h
14. WEBBER Williams Cosworth B 1’31″276 229,033 Km/h
15. LIUZZI Toro Rosso Cosw. M 1’31″943 227,371 Km/h
16. ALBERS Midland Toyota B 1’33″750 226,989 Km/h
17. COULTHARD RedBull Ferrari M 1’32″252 226,610 Km/h
18. DOORNBOS RedBull Ferrari M 1’32″402 226,242 Km/h
19. SPEED Toro Rosso Cosw. M 1’32″867 225,109 Km/h
20. SATO S. Aguri F1 Honda B 1’33″666 223,189 Km/h
21. MONTEIRO Midland Toyota B 1’33″709 223,086 Km/h
22. YAMAMOTO S. Aguri F1 Honda B 0’00″000