Ahogy az időmérő edzést, úgy a versenyt is megbolondította az időjárás Kínában. A Renault úgy kezdett, ahogy azt az időmérőn látott fölényük alapján várni lehetett. A vizes aszfalton jól rajtolt a két Renault, Alonso sokkal gyorsabb volt a mezőny többi tagjánál és a rajt után könnyedén ellépett. De az összes Michelines csapat verte a Bridgestones gumikon autózó ellenfelüket.

Ám a helyzet folyamatosan változott. A pálya ezalatt egyre jobban száradt fel, így a Bridgestone-os autók begyorsultak, Michael Schumacher például nagyon lazán előzte meg Jenson Buttont. A felszáradó aszfalton Fernando Alonsónál is gond volt a gumikkal, ki is csúszott a pályáról.

Kicsit később lecserélték az első abroncsait, mert azok vészesen elkoptak, ám így a verseny felétől Fernando Alonso autója eszméletlen módon lelassult. Érdekes döntés volt ez, hiszen általában négy egymáshoz koptatott gumit szoktak feltenni.

A csere elött még 19 másodperc volt az előnye, de azután Michael Schumacher és Giancarlo Fisichella könnyedén beérte a világbajnokot, majd mindketten megelőzték őt. Alonsót később is “megtámogatta” csapat, hiszen második kerékcseréjénél sokáig nem tudták rögzíteni bal hátsó kerekét.

Nagyon sokáig üldözte Schumacher Fisichellát, de nem próbálta megelőzni, a boxtaktikával döntöttek. A pályán ezalatt az ideális ív már száraz volt, de az aszfalt alacsony hőmérséklete miatt sokáig tartott a gumik bemelegítése.

A német cserélte előbb slickre a gumijait, így amikor egy körrel később az olasz is váltott, de még hidegek voltak az abroncsai Schumacher simán megelőzte. A Renault csapatvezetői valószínűleg ekkor lassításra szólították fel Fisichellát, akit így Alonso simán meg is előzött.

Schumi nyugodtan autózhatott az élen, Alonso embertelen módon küzdött, de nem tudta megszorítani a németet.

A futam vége is tartogatott még izgalmakat miután pár körrel a vége előtt ismét elkezdett esni az eső. Schumi és Alonso mögött izgalmas küzdelem alakult ki. Jenson Button használta ki legjobban a futam végi nedves pálya előnyét, hiszen Pedro de La Rosát, Rubens Barrichellót és Nick Heidfeldet is megelőzte, megszerezve a negyedik helyet.

Szegény Heidfeld nem tudott védekezni, mert miközben Button támadta őt, utolérték Tacuma Satót, aki ahelyett, hogy elengedte volna őket leszorította a németet, akibe hátulról Rubens Barrichello is belerohant.

A kínai futam után teljesen nyílttá vált a 2006-os Forma-1-es világbajnokság, miután két versennyel a vége előtt pontegyenlőség alakult ki Schumacher és Alonso között. Ez volt a hétszeres világbajnok hetedik győzelme idén, pályafutás során már 91-szer álhatott fel a dobogó legfelső fokára. A konstruktőri világbajnokság is nyitott, ott a Renault vezet egyetlen ponttal. Massa ütközött és kiállt a versenyből, így Fisichella átvette tőle a harmadik helyet.

A 2006-os Kínai Nagydíj végeredménye:

1. M.SCHUMACHER Ferrari B 1h37’32″747 187.645 Km/h
2. ALONSO Renault M + 0’03″110 187.545 Km/h
3. FISICHELLA Renault M + 0’44″120 186.241 Km/h
4. BUTTON Honda M + 1’12″030 185.364 Km/h
5. DE LA ROSA McLaren Mercedes M + 1’17″140 185.204 Km/h
6. BARRICHELLO Honda M + 1’19″160 185.141 Km/h
7. HEIDFELD BMW Sauber M + 1’31″970 184.742 Km/h
8. WEBBER Williams Cosworth B +1 kör
9. COULTHARD RedBull Ferrari M +1 kör
10. LIUZZI Toro Rosso Cosw. M +1 kör
11. ROSBERG Williams Cosworth B +1 kör
12. DOORNBOS RedBull Ferrari M +1 kör
13. KUBICA BMW Sauber M +1 kör
14. SATO S. Aguri F1 Honda B +1 kör
15. SPEED Toro Rosso Cosw. M +1 kör
16. ALBERS Midland Toyota B +3 kör
17. YAMAMOTO S. Aguri F1 Honda B +4 kör

Kiesettek:

18. R.SCHUMACHER Toyota B +7 kör
19. MASSA Ferrari B +12 kör
20. TRULLI Toyota B +18 kör
21. MONTEIRO Midland Toyota B +19 kör
22. RAIKKÖNEN McLaren Mercedes M +38 kör

Michael Schumacher:

Elég kemény volt a verseny. Pénteken még száraz volt a pálya, szombaton a zuhogó esőben alig jutottunk a legjobb tízbe. A versenyen egy ideig lemaradtam, de aztán kezdtek működni dolgok és jó köröket tudtam autózni. Hazárdíroztunk a gumikkal addig, amíg lehetett és kivártunk mindaddig amíg slickre nem tudtunk váltani. Miután megelőztem Giancarlót, csak a biztonságra törekedtem.

Fernando Alonso:

Jól indultam, de 15 kör után lecseréltük az első gumikat, ami nem tűnt jó választásnak, mert az előnyöm eltűnt. Michael és Giancarlo is nagyon gyors volt, nekem nyolc-kilenc körön keresztül alig tapadtak a gumijaim. Előnyöm eltűnt, de két futam van még hátra, jók az esélyeink.

Giancarlo Fisichella:

Amikor száraz gumikra váltottunk, nagyon nehéz dolgom volt. Nem tapadt az autó, az első kanyarban kissé kicsúsztam, Michael jött és könnyen leelőzött. Jó ez a harmadik hely számomra, hiszen így most harmadik vagyok a pontversenyben is.