Hivatalosan is megerősítette a Super Aguri az idei évi versenyzőpárosának kilétét. Takuma Sato és Yuji Ide vezethetik a két versenyautót. Egyikük neve sem meglepetés, a nemzetközi sajtó már korábban biztosra vette alkalmazásukat, de a hivatalos bejelentésre máig várni kellett.

Sato érkezése nem volt meglepetés, hiszen ő jelentette be először, hogy az új csapat a Forma-1-ben szeretne indulni. Másfelől hazájában igazi nemzeti hős, így nagy valószínűséggel a szponzorok is könnyebben érkeznek a csapathoz, ha ő is ott van.

Korábban szó volt más versenyzők leigazolásáról is, köztük Sakon Yamamoto is versenyben volt, de miután egy másik sorozatba írt alá, így Ide lett az Aguri második pilótája. 2005-ben második lett a japánban zajló Forma Nippon bajnokságban. Szemben honfitársával ő még nem vezetett Forma-1-es versenyautót.

A csapat már az első teszten is túl van, Tacuma Sato és Ide Yuji kedden, Angliában a kemblei reptéren próbálta ki a 2002-es Arrowsból átépített versenyautót. A Super Aguri SA05-ös versenyautójának igazi tesztje azonban jövő héten kezdődik Spanyolországban. Három napot töltenek majd, Barcelonában, majd később Silverstonban is köröznek. Várhatóan az év második harmadában mutatják be az újfejlesztésű versenyautójukat az SA06-ost.

A csapatra vonatkozó hír, hogy aláírták a 2008-2012-re érvényes Concorde Egyezményt Bernie Ecclestone-nal, így már most hat csapat indulása biztos arra az időszakra. Az autógyártókat tömörítő (Mercedes, BMW, Renault, Toyota, Honda) GPMA szervezet, továbbra is kitart a rivális széria mellett, mertt a bevételekből nem kapnak nagyobb összeget.