A Toyota V8-as RVW06 motor által hajtott versenyautó szürke, vörös és fehér fényezést kapott, gumiabroncsait a pedig a Bridgestone szállítja. Teljesen új fejlesztésű sebességváltó került a Midland csapat autójába és a hátsó felfüggesztés is más, mint az elődé volt.

A volán mögött a portugál Tiago Monteiro és korábban a Minardit színeiben versenyző Christijan Albers küzd majd a csapat sikeréért.

Alex Shnaider már korábban megvásárolta az ír Jordan csapatot, de új névvel és teljesen új autóval első ízben idén, szállnak versenybe. Nagy előrelépést jelent számukra az idei modell, hiszen tavaly még a 2004-es versenyautó alapjaiból épített géppel versenyeztek.

Privát csapatként nem sok eséllyel indulnak a sikeres, gyári istállók ellen, de ambiciózus terveik között szerepel az egy évvel korábban, nem sokkal előttük végzett csapatok, – mint például a Red Bull – megelőzése.

Az M16-nak nevezett négykerekűt az utolsók között mutatták be, rajtuk kívül már csak a korábbi Minardi, a Toro Rosso és a Super Aguri maradt adós a versenyautója bemutatásával. Természetesen a márciusi Bahraini futamig még számos apróságot módosíthatnak a Midland versenygépén, de a fontosabb dolgok miatt állítólag már nem kell aggódniuk.