Az Opel Astra nyerte el az Év Autója 2016 díjat Európában. A német autó 309 pontot kapott a közel hatvanfős zsűritől. A második helyen a Volvo XC90 végzett 294, míg a harmadik helyre a Mazda MX-5 került 202 ponttal. Eredetileg 35 modell versengett a legjobbnak járó díjért, amelyek közül első körben hetet választott ki a zsűri. A második körben e hét autó között kellett elosztaniuk pontjaikat a 22 országból származó tagoknak. A kiválasztottak között 25 pontot kiosztani úgy, hogy 10 pontnál többet egyik sem kaphat – és amit az illető zsűritag győztesnek gondol, annak legalább egy ponttal többet kell adnia, mint az utána következő másodiknak. Hazánkból két újságíró tagja a zsűrinek (Csikós Zsolt, Totalcar), illetve kollégánk Gajdán Miklós (Autó Magazin, Vezess).
Gajdán Miklós (b.) az Opel Astra formatervezőjével, Mark Adams-szel a díjátadáson

Gajdán Miklós (b.) az Opel Astra formatervezőjével, Mark Adamsszel a díjátadáson

Ez már az Opel ötödik sikere az Év Autója szavazáson, 1985-ben a Kadett, 1987-ben az Omega, 2009-ben az Insignia, 2012-ben az Opel Ampera nyerte el a díjat. A díjat immár szokásosan a Genfi Autószalon nyitása előtti napon a helyszínen adták át a nyertesnek. A 2016-os Év Autója döntőseinek pontjai: ev_autoja Így szavazott újságírónk, Gajdán Miklós: “Sokat gondolkoztam azon, hogy Az Év Autója szavazáskor szóba jöhető olyan szempontok között, mint praktikusság, környezetbarátság, gazdaságosság, design, műszaki innováció, ár-érték arány, és még sok más, végül hogyan is súlyozzak, ami végül kiadja az én saját sorrendemet. Egyet abból az 58-ból, amelyek összegzésével kialakul a végeredmény, vagyis a győztes típus. Az elődöntőbe került hét autó előnyeit-hátrányait már korábban összegeztem ebben a cikkben, így most csak azt írnám le, hogy valóban hogyan is mérlegeltem a különböző szempontok között, és ebből mit hoztam ki. Fontosnak ítéltem meg, hogy az adott típus mennyire jó valójában, mennyit fejlődött az elődjéhez képest, mennyi új műszaki megoldást hordoz, és végül attól sem tudtam elszakadni, hogy vajon hányan élvezhetik majd az adott típus előnyeit. Mindezek alapján nálam az Opel Astra végzett az első helyen hét ponttal, hiszen teljesen új típus a padlólemezétől kezdve a motorjain és a futóművén keresztül az utolsó csavarjáig, és számos olyan hasznos és kedvező áron kínált friss technikai fejlesztés érhető el hozzá, mint az intelligens LED-es fényszóró, az internetkapcsolat, vagy az On Star szolgáltatás. 2016-volvo-xc90-first-drive-review-car-and-driver-photo-656600-s-original Szinte szó szerint ugyanezek mondhatók el az öt ponttal második helyre tett Volvo XC90-essel kapcsolatban, két kiegészítéssel. Az egyik, hogy még több új műszaki megoldást vonultat fel, és a svéd gyártó bejelentései nyomán még továbbiak várhatók, például a kulcsot teljesen nélkülöző, mobiltelefon alapú vezetőazonosítás és autókezelés. A másik kiegészítés az, ami miatt hátrébb soroltam, mint az Astrát, és ez a jóval magasabb vételár, ami miatt kevesebbek számára elérhető típusról van szó. Az utóbbi szempont még meg is állná a helyét az általam négy ponttal harmadik helyre tett Mazda MX-5 esetében, ám azt kétüléses volta miatt vásárolják meg viszonylag kevesen. Akkor miért lett nálam harmadik? Azért, mert olyan műszaki gondossággal, átgondoltsággal készítették, ami már a művészettel határos. És részben ebből is eredően olyan vezetési élményt nyújt, mint kevés autó a mai kínálatban. img_vlp_360_mx5_soulred_black_01_lg Három-három pontot adtam az Audi A4-esnek és a BMW új 7-esének. Utóbbi technikai innováció terén körülbelül a Volvo XC90 szintjén áll, azonban még magasabb árkategóriát képvisel. A továbbfejlesztett MLB padlólemezre épült Audi A4-es nagyon finom, jól használható, praktikus autó, de szerintem hiányzik belőle az a többlet, ami miatt nálam Az Év Autója lehetne. A VW Golféval és a Passatéval azonos padlólemezre készült, tőlem két pontot kapott Skoda Superbről szinte szó szerint ugyanaz mondható el, mint az Audi A4-esről, beleértve a többlettartalmat is. Nálam végül az utolsó helyre került egy ponttal a Jaguar XE, amely a kategóriájában egyedülálló alumíniumkarosszériával és remek vezethetőséggel dicsekedhet, a praktikus oldalon azonban még lehetne finomítani rajta.”