2012.01.04. 08:00

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Szalayék autója nem bírja a Dakar melegét

Dakar 2012 - 3. szakasz

Kulcsszavak: Szalay Balázs, KTM, MINI, Opel, Antara
hirdetés


291 kilométeres összekötő szakasz mellett a motorosok és quadosok 270, az autósok és kamionosok 208 gyorsasági kilométert teljesítettek a 2012-es Dakar keddi versenynapján. A San Rafael és San Juan közötti  pálya eleje gyors volt, aztán a vége felé éles kövek nehezítették a versenyzők dolgát, de sok gondot okozott a végére tartogatott mély, púderes homok is.
A teljesítőképesség nem minden a Dakaron, de kétségtelenül sokat számít. A jó eredményhez fejben is ott kell lenni, hiszen egy-egy apró hiba végzetes lehet. Cyril Despres a harmadik szakaszon végig higgadt tudott maradni, és hiba nélkül, elsőként ért a célba. A közte és Marc Coma között dúló adok-kapok játék kezd egy pingpong-meccsre hasonlítani, hiszen mindketten a másik hibájából húznak hasznot.


Ezúttal is folyamatosan egymást előzgették, amíg a spanyol el nem vétett egy jelet, és 8 kilométeren keresztül az autós/kamionos szakaszon haladt. Mire visszatalált a helyes nyomra, 13 percet veszített, és végül a hetedik helyen ért célba. Despres szakaszgyőzelmével átvette a vezetést az összetettben, sőt jelentős előnyre tett szert, hiszen több mint tíz perccel vezet Comával szemben.

A többiek egyelőre még mindent megtesznek, hogy valahogy beavatkozzanak a két nagyágyú csatájába, így tett Vrans Verhoeven is, aki elcsípte a második helyet a nap végén. Az eredmény megnyugtató lehet a holland versenyző számára, hiszen az új Shercóval megmutatta, hogy mire képes. Harmadikként, mindössze két másodperccel rosszabb idővel Paulo Goncalves érkezett be a célba a szakaszon.

Gyorsan jön a baj



Az autósoknál sem volt egyértelmű, hogy melyik a jó nyom a köves, száraz terepen. Stephane Peterhansel az első időellenőrzőnél (CP1) még első helyen állt, ám az utolsó 50 kilométeren két defektet is kapott. Így több mint hat perces hátrányt gyűjtött össze csapattársával, Nani Romával szemben, aki a második győzelmet szerezte meg az idei Dakaron a MINI-nek. A német csapat elégedett lehet, hiszen Holowczyc érkezett be másodiknak, aki át is vette az első helyet az abszolút értékelésben.


Az első három helyért továbbra is nagy a tülekedés, hiszen Robby Gordon mai ötödik helyezésével megerősítette pozícióját az abszolút második helyen, de nem lehet nyugodt, ugyanis Giniel De Villiers a Toyota Hiluxszal ott lohol a nyomában. A 2009-es Dakar-győztes csak 1 perc 40 másodperccel van lemaradva Holowczyztól. A címvédő Nasszer al-Attiyah is zárkózik, a katari versenyző ezúttal harmadik lett úgy, hogy nagyon kell vigyáznia autójára, mert egyelőre alig van tartalék alkatrésze, miután az azt szállító kamion még mindig Buenos Airesben van. Összetettben már hatodik.

A motoros és autós első mondta


A quadosoknál, ahogy az várható volt, a hazai versenyzők uralják a mezőnyt. Egy újabb argentin quados szerzett szakaszgyőzelmet, Pablo Copetti 5 perc 36 másodperces előnnyel ért célba Marcos Patronelli előtt, a harmadik helyen Tomas Maffei végzett. Az összetettben a két Patronelli fivér áll az első két helyen, Alejandro vezet Marcos előtt.

A kamionoknál a De Rooy-csapat újabb első helyezést gyűjtött be, de ezúttal nem Gerard De Rooy, hanem Miki Biaison volt az, aki a leggyorsabb időt érte el. A kétszeres rali-világbajnok első alkalommal nyert a Dakaron, a második helyen pedig Artur Ardavicsusz futott be, a kamazos áll az összetettben az élen.

A magyarokról


Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni - tartja a mondás, vagyis nem történhet meg kétszer ugyanaz. Nos, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a megmondhatója, hogy dehogyisnem történhet meg, nagyon is megtörténhet és meg is történik.

A csapat Antarája a tegnapi nap után ezúttal is rosszul tűrte a hőséget, és egyelőre a csapat nem találja a megoldást a problémára.

"A huszonötödik kilométerig minden a legnagyobb rendben volt, sőt... Fülig ért a szánk, mert folyamatosan előzgettünk, csakhogy azután megint adódott ugyanaz a gond, mint tegnap: az autó megállt és attól kezdve vagy egy órán keresztül tapodtat sem volt hajlandó mozdulni. Most már nem is idegeskedtünk. Csak vártunk, aztán újraindultunk" - mondta Szalay, aki szerint ilyenkor kell a jó pillanatokból, a szép előzésekből, a megnyert csatákból erőt meríteni, hiszen hosszú még a Dakar, s a tapasztalatok szerint a végén az első és a tizedik között legalább tízórányi különbség szokott lenni.

Szóval nincs veszve semmi. No persze, nem ártana megtalálni, mi a gond.

"Szerintem az a baj, hogy iszonyatos meleg tombol itt Argentínában, ma is volt vagy negyvenöt fok. Csak erre tudok gondolni, mert otthon soha semmi baja sem volt az Antarának, most meg két nap egymás után is ugyanaz. A kényszerpihenő után végig kis fokozatban és nagy fordulatszámon autóztunk, hogy kíméljük a gépet, így elértünk a célig" - mondta a tizenegyedik Dakarján száguldó Opel-pilóta.

Szalayék végül a 83. helyen zárták a napot. Az összetettben ez a 61. helyet jelenti számukra. Sebestyén Sándor és Bognár József a T2-es Toyotával egy darabig együtt autózott Szalayékkal, majd a fes-fes homokos részen leszakadt a tapasztaltabb versenyzőktől, de aztán gond nélkül beérkezett a 121. pozícióban. A Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc egység vezette versenykamion a 31. helyen zárta a keddi napot.

A szakasz összefoglalója


Dakar-rali 2012 - 3. szakasz, San Rafael - San Juan (2012.01.03):

Autósok

1. Nani Roma (spanyol, Mini) 2:26:51 ó
2. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 1:09 p h.
3. Nasszer al-Attiyah (katari, Hummer) 1:29  p h.
...83. Szalay Balázs (Opel) 1:26:36 ó h.
...121. Sebestény (Toyota) 2:47:20 ó h.

összetett:
1. Holowczyc 5:51:06 ó
2. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 54 mp h.
3. Giniel de De Villiers (dél-afrikai, Toyota) 1:40 p h.
...63. Szalay 3:34:06 ó h.
...111. Sebestyén 8:33:44 ó h.

Motorosok:
1. Cyril Despres (francia, KTM) 3:48:38 ó
2. Frans Verhoeven (holland, Sherco) 8:37 p h.
3. Paulo Goncalves (portugál, Husqvarna) 8:39 p h.

összetett:
1. Cyril Despres 7:31:42  ó
2. Marc Coma  (spanyol, KTM) 10:12 p h.
3. Daviod Casteu (francia, Yamaha) 17:16 p h.


A quadokat, kamionokat is felvonultató részletes eredménylistát megtalálják erre a linkre kattintva.

Kedden a San Juan és Chilecito közötti 714 km-es szakasz vár a mezőnyre
 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó