2008.01.06. 09:00

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

A dakarosoknak nem kell a Bamako

Kulcsszavak: Szalay Balázs, Bamako, Dakar
hirdetés


Miután tegnap biztossá vált, hogy a 30., jubileumi Dakar-rali biztonsági szempontok miatt elmarad, a Budapest-Bamako-rali szervezői felajánlották a hoppon maradt magyar dakarosoknak, hogy nevezés nélkül csatlakozhatnak hozzájuk.

A Lisszabonból ma hazaérkezett Szalay Balázs első sajtótájékoztatóját azonban egy közleménnyel kezdte, amelyben elutasította az ajánlatot.

"Minden magyar versenyző, így Palik László, Kis Sándor, Liszi László, Varga Ákos, Szilvási Péter és a magam nevében is nyilatkozom, hogy nem szándékozunk részt venni a Budapest-Bamako túrán - mert ezt nem nevezzük ralinak, hiszen csak egy túra -, és szeretnénk, hogy ha nem kevernék össze a Dakart a Bamako túrával, hiszen a két esemény minden szempontból összehasonlíthatatlan" - mondta Szalay.

A magyar Dakar-veterán a csapat terveiről is nyilatkozott. Mivel a Dakar szervezője, az ASO mindenképp szeretné valahogyan kárpótolni a résztvevőket, így azt tervezik, hogy egy sivatagi és egy európai évközi versenyt szerveznek, amelyre meginvitálják az összes Dakar résztvevőt. Szalay, aki az ASO kelet-európai képviselője is elárulta, a második verseny egy kelet-európai rali lehetne, amelynek keretében akár 550 versenyző is megfordulhatna hazánkban. A nevezési díjak visszafizetéséről nincs döntés, opciókat fognak felajánlani a versenyzőknek, ilyen ez a két verseny is, ahol számukra valószínűleg ingyenes lesz a nevezés.

"A Szalay Dakar Team - úgy mint a többi csapat is - nehéz helyzetbe került, hiszen mi a Dakarra készültünk, ahol a célunk az lett volna, hogy végigmenjünk, és minél jobb helyezést érjünk el. Erre az esélyünk is megvolt, hiszen a Dakaron az eddigi legjobb technikával és háttérrel, valamint gyári támogatással, a GM felkészült mérnökeivel vettünk volna részt" - tette még hozzá Szalay Balázs.

A magyar versenyző elárulta, idén a lehető legtöbb versenyen rajthoz állnak, hogy kompenzálják a szponzorokat,  többek között az ASO két versenyén is ott lesznek, hogy az elmaradt versenynapokat pótoják

Forrás: Dakar.hu

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó