2010.01.18. 11:10

Szöveg: Baka Gábor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Dakar: Nem lehetett hibázni!

Kulcsszavak: Cyril Despres, Carlos Sainz, Dakar-rali, Kamaz, quad, KTM, Volkswagen, Dakar


15 nap, több mint 9000 kilométer versenyzés után szombaton este véget ért a 32. Dakar-rali. Az Argentínában és Chilében zajlott küzdelem végén az autóknál a Volkswagen Race Touareggel Carlos Sainz, a motorosoknál a KTM-s Cyril Despres, a kamionoknál Vlagyimir Csagin, míg a quadoknál Marcos Patronelli győzött. A végső győztesek így nyilatkoztak a célba érés után.  

Sainz keményen, okosan küzdött

"Nagyon fontos nap ez számomra. Győztem már Európában, Spanyolországban, és most a Dakart is megnyertem. Először is szeretnék köszönetet mondani a navigátoromnak, Lucas Cruznak a csodálatos munkájáért és a csapatnak is, amiért ilyen régóta megtisztelnek a bizalmukkal. Az autóval egyáltalán semmilyen gond nem volt, még egy horpadás sem volt rajta" - mondott köszönetet Sainz.

"Gyorsak voltunk, de okosan is vezettünk. Minden nap kemény csatát vívtam a csapattársammal, de előre tudtam, hogy így lesz. Az utolsó szakaszon egyáltalán nem hibázhattam, mindent, az érzelmeinket is az ellenőrzésünk alatt kellett tartani. De így volt ez egész héten" - mondta csapattársa, Nasszer Al-Attiyah előtt végül 2 perc 12 másodperccel beérő korábbi kétszeres ralivilágbajnok spanyol.

Despres boldogan mutatja a harmadikat

"Minden győzelem jó érzés, de ez különösen felemelő. Kemény munka, hozzáértés és egy nagyszerű csapat eredménye. Kilencen vagyunk a csapatban, és senki sem lazított egy pillanatra sem. Mindannyian győzni akartunk, küzdöttünk és végül győztünk is. Nagyon érzelmes pillanat ez. Én is ember vagyok, 15 napja ülök a motoron, egészen kimerültem, a maradék erőm pedig könnyekké alakult" - nyilatkozta Cyril Despres, aki mostani sikerével háromra növelte Dakar-győzelmei számát.   

"A KTM fontos szerepet játszott  győzelemben, bíztak bennünk. Hónapok óta éjt nappallá téve dolgoztunk. Egy dolog biztos: nem féltem attól, hogy veszítek, a győzelemre gondoltam, és ez erősebb is volt, mint a vereségtől való félelem. Kemény, de nagyon szép volt a Dakar, nagyon örülök a győzelemnek" - tette hozzá a francia motoros.

Csaginék uralták a versenyt

"Ez a csapatunk kilencedik győzelme. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Nem is egy, hanem több év munkája van e mögött a siker mögött. A tavalyi év is jól sikerült, Fidrausz (Kabirov) győzött, idén pedig még teljesebb volt a siker. Mesés eredmény ez a Kamaznak. A csapat nagyon erős, és mindenkinél jobban akarta a győzelmet" - dicsérte csapatát az ellentmondást nem tűrően versenyző kamionos, Vlagyimir Csagin, aki idén abszolút rekordot állított be a dakaros szakaszgyőzelmek számát illetően.

Testvérsiker a quadoknál

"Egy biztos: még csak nem is álmodtam erről. Hihetetlen, hogy egy testvérpár két tagja végez az első két helyen! Nagyon kemény volt a Dakar. Nem is nagyon mondhatok mást ezen kívül, persze a mellett, hogy köszönöm a csapatnak! Nagyon örülök a bátyám sikerének is, ez volt az első Dakarja és második lett! A legnehezebb szakaszok idén Észak-Chilében voltak, hosszú, bonyolult szakaszok, kemény feladat volt a navigáció. Nagyon boldog vagyok, és azt hiszem, a testvéri győzelemmel történelmet írtunk. Lesz mit ünnepelni!" - mondta az argentin Marcos Patronelli, aki bátyát, Alejandrót megelőzve nyert kategóriájában.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó