nyitható tető

2016. április 30. 07:00

Mindjárt nyár, vesd le a ruhád: MINI Cabrio

A MINI nemcsak megjelenésben erős, vonzó formáján túl még okos, erős is. A 231 lóerős JCW változatot próbáltuk.

2014. szeptember 5. 17:00

Mi már ültünk benne: Új MX-5

Kilenc évvel a legutolsó és negyed évszázaddal az első generáció bemutatása után itt a legújabb Mazda MX-5-ös.

2009. október 8. 08:00

Teszt: BMW 330d vs. Lexus IS 250C

Egy 330-as dízel BMW és egy szintén hathengeres, de benzines Lexus IS közül szerintünk a BMW a jobb autó. Csakhogy ezek a lehajtható keménytetős, puccos luxuskabriók a feje tetejére állítják a dolgot. Lehet, hogy egy nyitott autóba egy csodás dízel sem elég jó?

2007. július 18. 14:40

Lefejezett Bugatti

Hosszú idő után úgy fest, hogy a Veyron régóta várt nyitott változata valósággá válhat. Tömegmodell még így sem lesz, mindössze 80 darab készül majd belőle.

2006. december 21. 09:00

Luxuskabrió négy ajtóval

Ugyan csak jövőre, Detroitban debütál a vászontetős Mercedes S-osztály tanulmányautó-változata, az Ocean Drive, néhány képet azonban már láthatunk a luxuskabrióról.

2006. február 8. 09:40

Ferrari tető a Puntóban

A Grande Punto alapjaira épített tanulmányautókat mutat be a Fioravanti a Genfi Autókiállításon. Az egyik nyitható tetejű, a másik pedig pick-upként is használható.

Használtan villanyautót? Várj még ezzel pár évet!

Új elektromos modelljének dokumentációjában érdekes adatot tett közzé a General Motors. Röviden: egy évtized múlva a kocsi használati értéke töredéke lesz a mostaninak.

Börtönbüntetés járhat a dízelbotrány miatt Dél-Koreában

Rekordösszegű bírságot készül kiróni a Volkswagenre Dél-Korea. A cég képviselete örülhet, ha ennyivel megússza a dolgot.

Okos kis kocka a Hondától

Jövő januárban leplezi le új koncepcióját a Honda. Önjáró, gondolkodó, elektromos gépkocsit ígérnek.

Összkerekes változatot kap a Dodge izomautója

Amerikai izomautóban szinte szentségtörés a V6-os motor és az összkerékhajtás, de a Dodge azt ígéri, hogy a Challenger GT így is élvezetes autó marad.

F1: Pilótaszavazást a fejvédőről?

A Toro Rossó-s Danyiil Kvjat szerint az őszi tesztek után a versenyzőknek kellene szavazniuk arról, bevezessék-e a Forma-1-ben 2018-ben a fejvédő gyűrűt.

Autópályadíj-botrány: nem a korrupt hivatalnok veszített, hanem mi

Lefokozták az osztályvezetőt, aki elengedte a tesójának a későn vett matrica miatt kapott pótdíjat. Pedig ez volt a leghelyesebb döntése, amióta dolgozik!

F1: Bátor döntést fontolgat a Mercedes

A Mercedes-főnök szerint Pascal Wehrleinnak jót tenne még egy-két szezon egy középcsapatnál, de előfordulhat, hogy Rosberghez hasonlóan a csapat is “bátor döntést hoz” és az ifjoncot ültetik az autóba.

F1: Újsághirdetésben keresik Rosberg utódját

A Mercedes-csapat próbálja vicces oldaláról megfogni Nico Rosberg váratlan távozását: a világbajnok megüresedett pozíciójának betöltésére újsághirdetést adtak fel.

Hangosan felröhögött az autószerelő, ilyet még nem látott

A tulaj biztos nem röhögött ilyen jót, amikor közölték vele, hogy kuka a motor.

Oroszlánszívű Jaguar, kicsit molyrágta belsővel

Évek óta nem néztek meg annyira autót alattam, mint most ezt a hatalmas, kék Jaguart a 22-es felniken. Egyszerűen mindenki odavolt érte, fiatal-idős, férfi-nő, mindegy.

Elguruló autóval indul a videó, de várd ki a végét

Ennek a kínai autósnak biztos hogy rosszabb napja volt, mint közülünk sokaknak. Csak hajszálon múlott, hogy megmentse gurulásnak induló autóját, de rossz döntést hozott.

Négyüléses roadstert fontolgat a Mercedes

Német lapértesülések szerint túrakocsivá hizlalná büszke luxusroadsterét a Mercedes: az SL következő generációjában állítólag négyen fognak elférni.

Napelemmel ilyen magasra még nem repültek

Napelemes repülőgéppel akar feljutni a sztratoszféráig egy svájci kalandor, mindössze pár hónappal azután, hogy két honfitársa a világon elsőként megkerülte a Földet egy energiáját kizárólag napelemekből nyerő repülővel.

F1: Nem semmi, kitől kapott levelet Rosberg

Nico Rosbergnek mindenki gratulált már első (és utolsó) világbajnoki címéhez.

Ennyien vezetnek ittasan itthon

Több mint tízezren csatlakoztak a felelős járművezetés fontosságát hangsúlyozó, “Soha ne igyál, ha vezetsz!” elnevezésű kampányhoz, amelyet húsvétkor hirdetett meg az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottsága és a Diageo Kft.

F1: Doktori címet kapott Jenson Button

A Forma-1 2009-es világbajnoka a mai naptól doktori címmel is rendelkezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.