Mars

2016. szeptember 28. 12:26

Beárazták a Mars-utazást, kezdhetünk spórolni

Elon Musk, korunk nagy álmodója bevallotta: nincs más célja az életben, mint hogy más bolygókra is eljuttassa az emberi fajt. Azt is tudja, hogyan, és mennyiért.

2016. április 28. 16:15

Új Daciát vehetünk itthon, miközben landolunk a Marson

15 éves a vezess, visszatekintő cikksorozatunk pedig 2004-hez érkezett. Nézzük, melyek voltak ebben az évben a legfontosabb autóipari események, és mi történt a nagyvilágban.

2012. december 5. 09:52

Újabb járgány indul a Marsra

Újabb kutatójárművet küldenek az amerikaiak a Marsra. A NASA 2020-ra tervezi az indulást.

2012. augusztus 13. 08:00

Mivel autózzunk a Földön kívül?

Az ötvenes-hatvanas években a mostaninál jóval hevesebb verseny tombolt a világ nagyhatalmai között az űr, illetve annak különféle fontosnak tartott területeinek elérésében, meghódításában. A világűr után az első, közeli égitesten a Holdon történő sikeres landolás volt a cél. De ha már sikerül odajutni, valamivel mozogni is kell ott.

2011. november 11. 13:10

Indulásra kész az újabb marsautó

Két hét múlva indul az új amerikai marsjáró autó. A Kíváncsiság, amely olyan súlyú mint egy hétköznapi kisautó, nagyjából tíz hónap múlva landol.

70 millióért a tiéd lehet Magnum Ferrarija

A Bonhams holnap elárverezi azt a Ferrari 308 GTS-t, amellyel Tom Selleck csapatott Hawaii szigetén, mint Magnum magánnyomozó.

Ilyen motorok lesznek a Kia csúcsszedánjában

Véglegesítette a Stinger kupélimuzin motorpalettáját a Kia. Hibrid nem lesz egyelőre.

Új alvázas Suzuki jön!

A Suzuki illetékesei megerősítették, hogy a Jimny utódja is létravázra épül majd. Egyéb konkrétum nincs.

Minden, amit az új Toyota Yarisról tudni lehet

Márciusban frissítőkúrát vesz a Yaris. Kistestvérének megjelenését ölti majd magára.

F1: Ilyen lehet a narancsszínű McLaren

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Ron Dennis eltávolítása után a McLaren régi-új színt ad az autójának, visszatér a narancs. Egy grafikus már meg is álmodta, milyen lehet Alonso új autója.

F1: Helyet találtak a Red Bull-ifjoncnak

Bár Forma-1-es lehetőséget nem kapott a Red Bulltól, versenyülést azért szeretek a GP2 tavalyi bajnokának, Pierre Gaslynak 2017-re. Japánban folytatja.

Őrületes középmotoros Golf eladó, amcsi V6-ossal

Ha éppen van felesleges 1,7 milliód valami őrültségre, akkor ne keress tovább, megtaláltad. Persze a szállítás nem lesz egyszerű, és az NKH-nak is lesz egy-két szava hozzád.

Mazda MX-5 azoknak, akik nem szeretik az MX-5-öt

Biztonságérzetet adó fix C-oszloppal, a bezártság érzetét adó kemény targatetővel, komfortot adó automata váltóval is vehetnek mostantól kis Mazda roadstert azok, akik alapvetően nem is szeretik a roadstereket.

F1: Hondára vált a Sauber?

Német sajtóértesülés szerint a Sauber-csapat 2018-ra a Honda erőforrásaira válthat.

Mobillal szoktatnak le a vezetés közbeni mobilozásról

A kezdő vezetők virtuális szemüveg segítségével tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.

Csökkent a győri Audi teljesítménye

Csökkent az Audi Hungaria Motor Kft. teljesítménye 2016-ban, 2015-höz képest 95 882 motorral és 37 231 járművel kevesebbet gyártott a cég.

F1: Alonso nem fél a szuperújonctól

A McLarennél idén bemutatkozik a GP2-t 2015-ben sosem látott fölénnyel megnyerő Stoffel Vandoorne. Fernando Alonso elismeri a képességeit, de nem tart az ifjonctól.

Csirkebuszként élednek újjá az amerikai iskolabuszok

Guatemalában számos amerikai iskolai busz kezd új életet. Az úgynevezett csirkebuszokon azonban résen kell lenniük a turistáknak.

Rábólintottak a Forma-1 megvételére

A Forma-1 kereskedelmi jogainak felvásárlására készülő amerikai Liberty Media részvényesei kedden jóváhagyták az üzletet.

F1: Na ki jelentkezett be Bottas üléséért?

A Mercedeshez igazolt Valtteri Bottas felszabadult williamses helye is vonzó volt: a pilóta honfitársa, Heikki Kovalainen négy év távollét után is szívesen visszatért volna az F1-be a kedvéért.

Meglepő autót fotóztak az M5-ösön

Vajon ki vesz amerikai piacra gyártott Passatot itthon, mikor állítólag futóműve rosszabb konstrukció, mint az európaié? Ennyivel olcsóbb lenne?

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.