hulladék

2016. augusztus 26. 09:22

Úristen, mit műveltek ezek az emberek a szeméttel?!

Azt hiszem, megérkeztünk a művészet egy igen magas dimenziójához. Amit lehet, most kihozták a fémhulladékból.

2014. szeptember 30. 06:00

Szeméthalom temette maga alá az autót

Szerencsésnek mondhatja magát az a sofőr, aki apróbb sérülésekkel megúszott egy bizarr balesetet.

2014. január 30. 13:15

Autóevő szörnyetegek, egyenesen a pokolból!

Elképesztő és egyben borzasztó látvány, ahogy az acélfogak apró darabokra aprítják szegény járműveket.

2014. január 9. 12:45

Művészet a kukából, amitől leesik az állad!

Van akinek mindegy, hogy szemét vagy hulladék, képes bármiből olyan dolgot alkotni, ami nem mindennapi.

2013. június 9. 09:00

Az űrből is látszik a világ legnagyobb abroncslerakója

Alighanem a fejlett világból is szállítanak a kuvaiti temetőbe feketén gumiabroncs hulladékot: veszélyes hulladéklerakóvá vált a sivatag

2013. március 19. 06:00

Rákkeltő meglepetés gyerekeknek

Sydney-ben egy teherautó menet közben szórt le platójáról két tonna azbesztet egy óvoda elé. Az esetet rögzítette egy ipari kamera, de a tettest nem találják

2012. július 6. 12:30

Kevesebb hulladékkal gyártana a Ford

A Ford arra törekszik, hogy kevesebb energia felhasználása és nagyobb hulladék-újrahasznosítás mellett gyártsa autóit.

2012. január 31. 11:00

Kevesebb szemét a Fordtól

Óriási összegű megtakarítást tervez a Ford, amelynek köszönhetően Európában 70%-kal csökkenti hulladék-kibocsátását, és 30%-kal mérsékli majd vízfelhasználását.

Bajban van az Aston Martin

Jelentősen, 27 százalékkal nőtt az Aston Martin sportautógyártó tavalyi adózás előtti vesztesége, és ezzel már a hatodik egymást követő évet zárta mínuszban.

Fontos határidő jön a kötelezőnél

Annak a 120 ezer személyautó-tulajdonosnak, aki év végi évfordulóval kötötte újra kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását, március elsejéig kell rendeznie az esedékes, baleseti adóval növelt díjrészletét.

Ráhajtottak a magyarok a kedvezményes e-autókra

Jelentős érdeklődés mutatkozik az elektromos autókra az állami támogatásnak köszönhetően.

Napokon belül elintézik az Opel eladását

Március elejére elkészül a megállapodás arról, hogy az Opel az amerikai General Motorstól (GM) átkerül a francia PSA Peugeot Citroën tulajdonába.

Ilyen munkát sem végeztettek még F1-es pilótával

A Renault felújítja enstone-i bázisát, és valószínűleg nem talált a munkára rendes melósokat.

F1: Hivatalos, a Ferraritól kölcsönöz pilótát a Sauber

A Sauber hivatalosan is megerősítette, hogy a sérült Pascal Wehrlein helyett a Ferrari tartalékosa, Antonio Giovinazzi vezet majd náluk a hétfőn kezdődő első barcelonai teszten.

F1: Alonsót is felhívta a Mercedes

Fernando Alonso azt mondja, Nico Rosberg visszavonulása után nála is érdeklődött a Mercedes. A spanyol akkor le volt kötve, de szeptemberben átgondolja majd, marad-e a McLarennél tovább is.

Fotón, ahogy az új Ladák Budapestre érkeznek

Begurult az első két kamion. Rakományuk friss, ropogós Lada Vesta.

F1: A Mercedes szerint műbalhét csinált a sajtó

Valtteri Bottasnak nincs baja azzal, hogy adatokat kell megosztania új csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Prémium Peugeot? Már majdnem igen!

A legtöbb népautós gyártó két kézzel kapar a prémium jelzőért, az új 5008 GT kétharmada ki is érdemli.

Oldalszél-stabilizátort kapnak a Ford haszonjárművek

Alapáron szereli fel a Transit és Transit Custom haszonjárműveket oldalszél elleni elektronikus védelemmel a Ford.

F1: Alonso nem vár sokat az új McLarentől

Fernando Alonso szerint kár azt várni, hogy a McLaren hirtelen visszakerül az élre, a spanyolnak nincsenek túlzott elvárásai az idei szezonnal kapcsolatban.

F1: Kerülj egyet az új Mercivel – fedélzeti videó

Fedélzeti panorámavideó az új Mercedes és Lewis Hamilton első köréről.

F1: Räikkönen kipróbálta az új Ferrarit – videó

A délelőtti leleplezés után a Ferrari azonnal pályára is küldte 2017-es Forma-1-es autóját. Kimi Räikkönen fordult vele elsőként.

F1: “Sereghajtót” leplezett le a McLaren

A McLaren pénteken délelőtt Wokingban és Tokióban leleplezte 2017-es Forma-1-es modelljét, az MCL32-est. Meglepő külsőt kapott az autó.

Erősen szennyezett a talaj az Óbudai Autóbuszgarázsban

Hamarosan megkezdődhet az Óbudai autóbuszgarázs területének kármentesítése. A talaj mellett a talajvíz is erősen szennyezett.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.