halottak napja

2010. november 1. 08:00

Mercedesszel a sírba

Halottszállító autóból viszonylag kevés tesztpéldány lelhető fel, így nekünk is nagyot kellett utazni, hogy vezetőként kipróbálhassuk őket. Furcsa szabályok, különleges extrák, árak következnek, a temető környékéről.

2008. október 31. 08:00

Feltámadó halottak

Közeledik a halottak napja, de a kimúlt márkák helyett inkább a feltámadókat vettük elő. Az egykor keleti blokkos Skoda meg a Dacia felvirágoztatásáról és stratégiai szerepéről már írtunk régebben, de máshol is történt csodaszámba menő újjászületés.

2006. november 1. 08:00

Temetőjárat

Az autók végigkísérnek minket egész életünk során, sőt még az utolsó úton is velünk vannak. Ám a temetőben is van, aki Mercedesben utazik és olyan is, aki szerényebb járművel vág neki az utolsó métereknek.

Félmilliárd forintnyi autós bírság a VIII. kerületben

Fél év alatt csaknem félmilliárd forintnyi közlekedési bírságot szabott ki a VIII. kerületi közterület-felügyelet.

Esernyővel támadt a buszvezetőre, ez lett az eredmény

Többször összeszólalkozott egy utas a busz sofőrrel, majd esernyővel támadt rá, ezért tarolt le több autót aztán egy másik busz állította meg.

Új amerikai szabadidőjármű jöhet Európába

Turbómotorokkal, köztük gázolajevő erőforrásokkal kínálja új kompakt SUV-ját a Chevrolet. Vajon Európának készült a dízel Equinox?

Csinosabb, okosabb lett a Kia egyterűje

Átdolgozta a Carens kompakt buszlimuzint a Kia. Lényegi változások helyett a körítésre gyúrtak rá.

Ilyet is csak a japánok tudnak kitalálni

Kinek jutna eszébe mikrobuszokkal versenyezni vagy driftelni? Nekik igen!

F1: A Renault hiába szeretné Sainzot

A Toro Rosso főnöke szerint semmi realitása annak, hogy Carlos Sainz 2017-ben a Renault-nál versenyezzen.

Papírból készült Aston Martin

Nem is gondolná az ember, hogy mire jó egy autó felhasználói kézikönyve, azon kívül, hogy belelapozzunk, ha valamit nem tudunk.

Jön a következő F1-főnök?

A motorsportmarketing-guru, Zak Brown elhagyja saját cégét, sokak szerint hamarosan a Forma-1 vezetői között bukkanhat fel.

Izommotort kap a Kia városi crossovere

201 lóerős motorral támogatja meg a Soul kínálatát a Kia. A városi szabadidőjármű egyéb részletei is megújultak.

Utolérte a karma az eszelős bosszúálló autóst

A felvétel vélhetően Ausztráliában készült, ahol a jobboldali közlekedés szerinti belső sávban emberkedett a BMW X5 sofőrje, de csapása végül saját vesztét okozta.

Porschét eszik reggelire

Az 1997-ben bemutatott C5-ös sorozattal a Corvette végre méltó kihívója lett a Porschének és a Ferrarinak. A 344 lóerős V8-asra nem lehet panasz.

Buszsofőrrel hőbörgött a bunkó autós Győrben

A buszmegállóban állta el a menetrend szerint közlekedő járat útját, és szerinte ezzel nem volt gond, sőt annyira ragaszkodott igazához, hogy még a buszsofőrnek is magyarázott.

F1: Alonso könyvet ír, nem pokémonozik

Fernando Alonso elárult magáról néhány érdekességet, valamint a Forma-1-es álompárosát is megnevezte.

Halkan suhan a Hyundai új furgonja

Hannoverben üzemanyagcellás furgonról rántották le a leplet a dél-koreaiak. A null-emissziós jármű a Hyundai ix35-ös hajtásláncát kapta meg.

3 autó ütközött, teljes útzár a 7-esen

Három személyautó ütközött össze Nagyrécse és Nagykanizsa között.

Csak az önrész 8 millió

Nem akármilyen teszten vagyunk túl: vezettük Horacio Pagani mester legújabb sportautó-műalkotását, a 800 lóerős, 1100 Nm-es biturbó V12-vel hajtott, 1218 kilogrammos Pagani Huayra BC-t. Ára kissé borsos: 744 millió forint…