GT3 RSR

2011. november 4. 16:00

Pályára készül a legdrágább Porsche

A Porsche elkészítette csúcsversenyautója, a 911 GT3 RSR új verzióját. A jövő évi modell kicsit erősebb, viszont sokkal drágább, mint az idei gép.

Nem drágul a kötelező biztosítás

A Világgazdaság összesítése szerint több hónapja nem emelkedik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja, a két vezető társaság tavasszal módosított legutóbb az áron.

Elárverezik a Ferenc pápát szállító Golfokat

Internetes aukción lehet licitálni október elejéig arra a három autóra, amellyel Ferenc pápát szállították júliusban a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón.

Új P+R parkolók épülnek Budapesten

Új P+R parkolók létesítéséről és meglévők bővítéséről is döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Beárazták a Mars-utazást, kezdhetünk spórolni

Elon Musk, korunk nagy álmodója bevallotta: nincs más célja az életben, mint hogy más bolygókra is eljuttassa az emberi fajt. Azt is tudja, hogyan, és mennyiért.

Ebből Bulliból csak kettő van az egész világon

Köszöni szépen jól van ez a több mint félévszázados kort megélt, magyar tulajdonban lévő Bulli.

TOP 10: Hajmeresztő kamionos-hibák

Mostanáig röhögött a magyar kamionosokon a világ. Nézzünk már meg pár ijesztően veszélyes teherautó-sofőrt a világ többi részéről is!

Alonso: Button a legjobb csapattársam

Fernando Alonso igencsak megdicsérte csapattársát, a Maláj Nagydíjon 300. Forma-1-es futamán induló Jenson Buttont.

A 10 legkeményebb orosz harcjármű

Éhezhettek milliók az országban, eshetett térdre a gazdaság, a hadiipar fejlesztése mindig is elsődleges cél volt, és ennek köszönhetően technikai szempontból egyedi, érdekes gépek szolgálnak a seregben. Most ezek közül gyűjtöttük össze a tíz legkeményebbet.

Videón az új Suzuki Ignis

Úgy látszik, a Suzuki még mindig képes réseket meglátni kisautó-kínálatában. A legújabb modell egy Japánban gyártott városi terepjáró, amely jövő év elején érkezik hazánkba.

F1: A Mercedes bajnok lehet a hétvégén

A Mercedes-csapat már a hétvégén, öt fordulóval a vége előtt behúzhatja a konstruktőri bajnoki címet. Zsinórban harmadszor.

F1: Mi a fene van Perez szerződésével?

Továbbra sem világos, hol is versenyez majd a Force Indiá-s Sergio Perez 2017-ben. Állítólag több opciója van, ugyanakkor az F1-ből való kikerülés lehetőségét is emlegeti. Egy hetet adott.

Ötödszörre már nem is olyan kicsi a Nissan Micra

Fejlett technológiai tartalommal, modern motorokkal, egyedi megjelenéssel folytatja elődje nyomdokaiban az ötödik Nissan Micra.

Mikor a Mad Max és Hanna-Barbera keveredik, csodás dolog születik

Emlékeztek még a Flúgos futam című rajzfilmre? Egy tehetséges művész picit felturbózta a mesében szereplő járgányokat – nagyon varacskos disznó!

Négy különleges BMW, amit eddig nem nagyon láttál

A legenda harmincadik születésnapja tökéletes alkalmat kínált arra a bajor gyártónak, hogy előhozzon négy különleges M3 modellváltozatot, amelyek soha nem kerültek sorozatgyártásba.

F1: Alonso 30 helyes büntetést kap

A McLaren Szepangban beszereli a Honda fejlesztett motorját Fernando Alonso autójába, Jenson Button viszont csak egy hónap múlva kapja meg ugyanezt.

F1: Hamilton nem hülye!

A brit Forma-1-es legenda, Sir Stirling Moss kiállt Lewis Hamilton, pontosabban a világbajnok celebéletmódja mellett. Nem félti a címvédőt.