FH

2016. augusztus 20. 10:30

Félelmetes versenykamiont csinált a Volvo

Úgy tűnik a Kamion Európa-bajnokság szele a Volvót is megérintette, ugyanis olyan versenykamiont épített, mely minden bizonnyal megállná a helyét a versenysorozatban.

2016. július 13. 10:26

Továbbfejlesztett hajtáslánc a Volvótól

A Volvo Trucks apró módosításokat hajtott végre az Euro 6-os, 13 literes motorokkal szerelt teherautóinak hajtásláncán.

2015. június 11. 12:00

Két kerékre vágtak egy Volvo nyergesvontatót

A Volvo Trucksnál az se szokatlan, ha nyerges vontatóik között Van Damme terpeszt. Legutóbb pedig két keréken egyensúlyoztak az egyik teherautójukkal a hecc kedvéért.

2014. június 21. 12:00

Új sebességváltó a Volvótól

A Volvo Trucks új sebességváltót mutatott be, melyet elsősorban a nehéz kategóriás haszonjárművekhez fejlesztettek ki.

2013. március 24. 12:00

Piros pont a Volvónak

Az új Volvo FH 'Piros Pont' termékdizájn díjat kapott. A nemzetközileg elismert címmel minden évben a kiváló formatervezést ismerik el.

2013. január 23. 12:00

Jól elbántak az új Volvóval

Lehűtötték, majd felmelegítették, megrázták és felborították az új Volvo FH-t, hogy kipróbálják, bírja-e a strapát. Az úgynevezett minőség-ellenőrzési teszten a svédek kissé elvetették a sulykot.

2012. december 17. 12:00

Megszületett az új Volvo FH

A teherautók tervezése sokkal többről szól, mint puszta színekről, formákról és tetszetős vonalakról. Az új, biztonságosabb, nagyobb és ergonómiai szempontból optimalizált Volvo FH mögött egy jelentős formatervezői kihívás rejlik. Megtervezésekor az volt a cél, hogy olyan megoldásokkal álljanak elő, amelyekben a forma és a funkció kéz a kézben jár.

2012. október 31. 12:00

Spórolni segít a Volvo Trucks

A Volvo Trucks legújabb, Fuel Advice elnevezésű szolgáltatása 5%-os üzemanyag-megtakarítással kecsegteti a fuvarvállalatokat. A támogatás középpontjában továbbra is a vezető áll. A flottakezelő minden hónapban pontos kimutatást kap az adott sofőr vezetési stílusáról, így pontosan megállapítható, hol lehetne még gázolajat megtakarítani.

2012. október 12. 12:00

Vészfékasszisztens a Volvo FH-hoz

A Volvo Trucks olyan vészfékrendszerrel ellátott ütközés-figyelmeztetést fejlesztett ki, amely segít megakadályozni a figyelmetlenségből eredő súlyos baleseteket jelentős részét azzal, hogy három lépésben figyelmezteti a jármű vezetőjét, majd szükség esetén állóra fékezi a kamiont.

2012. szeptember 23. 12:00

FH-hoz illő ruhák a Volvótól

A Volvo Trucks minél inkább motiválni szeretné az új FH rajongóit és vezetőit, ezért elkészítette Travis fantázianevű ruha- és kiegészítő kollekcióját, melyet a megújult nyergesvontató ihletett.

Zseniális újítás az autópálya-matricáknál

Számos autósnak jelent problémát annak megállapítása, hogy rendelkezik-e érvényes úthasználati jogosultsággal.

Rákaptak a pestiek a percdíjas villanyautókra

A GreenGo bővítette a flottája méretét, az eddigi 45 elektromos autó helyett immár 75 autót biztosít regisztrált felhasználói számára.

Óriási rekord a szentgotthárdi Opel-gyárban

Szentgotthárd rekordévet zárt 2016-ban: közel 630 ezer motor készült az Opel magyarországi gyárában, ami 23 százalékkal több, mint eddig bármikor.

Decemberben is nőtt az EU-s autópiac

Decemberben nőtt a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

F1: Felülmúlná Alonsót a McLaren-újonc

A McLarennél idén bemutatkozó Stoffel Vandoorne azt mondja, nem egyszerűen a top10-ben akar végezni, hanem győzni akar, bár azt is tudja, idén erre még nem lesz sok esélye.

F1: Bottas még nem a végleges megoldás

A Mercedes-főnök nem titkolja, hogy Valtteri Bottas helye egyelőre csak 2017-re biztos a csapatnál, a jövőre nézve bőven van opciójuk.

Horvát villanyautó verte el a Bugatti Veyront

Na jó, nem akármilyen villanyautó, hanem a Rimac Concept One, ami sorra eszi meg a szupersportautókat.

F1: Sainzot zsákutcába vitte a Red Bull?

A Toro Rossó-s Carlos Sainz nehezen emészti meg, hogy a Red Bull nem engedte más csapathoz, miközben házon belül sincs előrelépési lehetősége.

Kevés volt a V6-os az Alfába, hősünk radikális megoldást választott

Az Alfa Romeo GTV elérhető volt kétliteres négyhengeres Twinspark motorral is, de a rajongók szerint csak a V6-os blokk az igazi. Úgy tűnik, van, akinek ez sem elég.

F1: Utcát neveznek el Jules Bianchiról

Szülővárosában, Nizzában hamarosan közterület viseli majd a 2014-es Japán Nagydíjon szerzett sérüléseibe belehalt fiatal Forma-1-es versenyző nevét.

A magyar autósokat is szívatják Párizsban

Minden Párizsban közlekedő gépjárművön, a külföldi rendszámúakon is kötelező hétfőtől a környezetvédelmi megfelelőséget jelölő plakett feltüntetése. A matrica bevezetése része annak az intézkedéssorozatnak, amelyet a francia főváros önkormányzata indított a szmog csökkentésére.

A terep-Porsche 918 jobban kéne, mint egy Macan

Egy észt grafikus engedett a csábításnak, és elkészítette ezt a nagyon állat virtuális Porsche 918 Spydert.

Megújult a BMW 4 modellcsalád

Visszafogott, de funkcionális optikai változtatások, módosított felfüggesztés, új tálalású infotainment tartalmak: ez a megújuló BMW 4 család mérlege.

Változnak a sebességhatárok

Lassabban autózhatunk több fontos főúton és egy autópályán, utóbbin az állapota miatt. Az illetékesek folyamatosan változtatják a megengedett tempót – ha szükséges.

F1: Hamilton új tetkót varratott magára

Lewis Hamilton új tetoválással kezdte az évet.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.