elektromos busz

2016. október 11. 08:35

Kínai elektromosbusz-gyár költözik Komáromba

A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromosbusz-gyárát Komáromban.

2016. szeptember 16. 13:43

Forgalomba állt Európa legnagyobb elektromosbusz-flottája

A brit fővárosban állt nemrég forgalomba Európa legnagyobb elektromosbusz-flottája.

2016. augusztus 1. 12:00

A hollandoknak is van már elektromos midibuszuk

A holland gyártó nemrég mutatta be városi és elővárosi célra fejlesztett buszcsaládjának legkisebb változatát, a Citea LLE-99-t. A VDL nem tétlenkedett sokáig és elkészítette ebből az elektromos kiadást is, hiszen ebben a szegmensben különösen vonzó lehet a nullemissziós hajtás. 

2016. július 26. 11:32

Átszelte Észak-Amerikát a magyar elektromos busz

Véget ért a teljesen elektromos hajtású járművek számára tervezett, 80 napig tartó Elduro túra észak-amerikai szakasza. A túrán egy elektromos magyar busz is részt vett. 

2016. július 25. 13:09

15 másodperc alatt töltik majd a buszokat Svájcban

Genfben már nem csak tesztjelleggel közlekednek a jövőben 15 másodperc alatt tölthető elektromos buszok.

2016. május 29. 07:00

Pécs elektromos buszokat vásárol

Bár a budapesti metrótenderról még semmit sem tudni, az biztos, hogy Pécsre magyar fejlesztésű és gyártású elektromos buszok érkezhetnek a jövőben.

2016. május 18. 12:00

Ezt nem gondoltuk volna a kínaiakról

Amíg idehaza csak kóstolgatjuk az elektormobilitást, addig Kínában már elkészült a 10 000. elektromos busz.

2016. április 19. 19:55

Pécsett is elektromos buszok állnak forgalomba

Budapest után Pécsett is magyar gyártású elektromos buszok állhatnak forgalomba. A megyeszékhelyen 3 évvel ezelőtt kezdődött a buszcsere program.

2016. március 21. 14:07

Már a londoni buszok is Kínából érkeznek

Hol vannak már a jó öreg Routemasterek? A hatalmas brit metropolisz utasai a jövőben kínai buszokon suhanhatnak.

2016. március 16. 15:05

Kiegyeztek a nagy európai buszgyártók

Nem a piacot osztották fel, csak saját helyzetüket könnyítették meg. Jön az egységesítés.

Kitiltják a dízeleket több nagyvárosból

Párizs, Madrid, Athén és Mexikóváros összefogott, majd közösen bejelentette: 2025-től kitiltják az útjaikról a dízelüzemű járműveket.

Tíz autó ütközött az M1-esen

Két balesetben hat és négy autó ütközött össze egymástól pár száz méterre.

Szebb is, erősebb is a Hyundai új raliautója

Bemutatta WRC versenyautójának harmadik kiadását a Hyundai. Nagyobb teljesítményét az új WRC szabályzatnak, dögös külsejét a kupé karosszériának köszönheti

Buszbaleset Győrben, súlyos sérültek

Turistabusszal ütközött egy taxi és egy személyautó Győr belvárosában.

Vége a pénzbehajtásnak Újpesten

Pár hete írutunk arról a sokak szerint nem egyértelmű forgalmi helyzetről, ahol csak úgy hullottak az 50 ezres büntetések. Mára változott a helyzet.

Rosberg autójában Wehrlein: Köszi, Nico!

Nem dőlt még el a visszavonuló Nico Rosberg helyének sorsa. Az egyik legesélyesebb versenyző azonban olyan fotót posztolt, amin a világbajnok autójában ülve látható.

F1: A fél mezőny bejelentkezett a Mercedesnél

A Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda azt mondja, óriási az érdeklődés Nico Rosberg megüresedett helye iránt, mégsem lesz könnyű betölteni a bajnoki ülést.

F1: A Mercedes tényleg számolhat Alonsóval?

A Mercedes még egyetlen nevet sem említett a nagy meglepetésre visszavonulását bejelentő Nico Rosberg utódjaként, de a korábbi nyilatkozatok alapján Fernando Alonso tényleg a listájukon lehet.

Hegyszorosban reptetett siklóernyőst a Volvo

Ez a világon az első olyan mutatvány, amelyben egy teherautó és egy siklóernyős szerepel. De arra sem volt még példa, hogy siklóernyőst keresztül vontassak egy híd alatt.

F1: 15-ször sírta el magát Rosberg

Négy nap alatt tizenötödször sírta el magát, mondta a Forma-1 visszavonuló bajnoka, majd olyat tett a trófeával, mint előtte soha, senki.

A bizarr nő hat órán keresztül rongálta válogatott módszerekkel az utcán álló autót

Los Angelesben egy térfigyelő kamera rögzítette a meglehetősen bizarr esetet.

Megmérték a halálút szélességét

Sorra történnek halálos balesetek a Győrt Pápával összekötő 83-as főút lakott területen kívüli részén, amiben az ott lakók szerint benne van az út is.

F1: Rosberg átvette a bajnoki kupát – videó

Pénteken este Bécsben megtartották a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláját, amelyen a visszavonuló Forma-1-es világbajnok, Nico Rosberg is átvette a kupáját. Képek és videó az eseményről.

Meglepte a világot a leghíresebb tévés

Rosberg megdöbbentő bejelentéséig leginkább az foglalkoztatta a sajtót, hogy megérdemelte-e a vébécímet, és, hogy Hamilton miként taktikázott ellene. Jeremy Clarkson meglepő választ adott a kérdésre: kinek kellett volna nyerni a vébét?

Menekülő halálos gázolót fogtak a zsaruk

Egy gyalogos halálra gázolása után megállás nélkül menekült az az autós, akit pár órával később elfogtak a rendőrök.

Bevezetik a szürke rendszámot

Külön rendszámtáblát lehet igényelni tavasztól a kerékpárszállításhoz a kormány tervei szerint.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.