bírósági ítélet

2016. november 19. 05:45

Meghalt egy bringás, csak magának köszönheti

Éjszaka, kivilágítatlan biciklivel, sötét ruhában, egy méterrel beljebb az út szélétől, imbolyogva közlekedett a bringás. Olyan úton, ahová tilos volt behajtania, ráadásul a boncolás 2,10 mg/l ezreléknyi alkoholt mutatott ki a vérében a baleset idejére.

2015. február 21. 09:00

Rönkfával teli kamion hajtott át a bringáson

Elítélték a sofőrt, de nem fogadta el, fellebbezett. Neki lett igaza.

2014. december 13. 06:00

Döbbenetes közelharcot vívott két autós Pesten

Először a kocsijukból szólogattak be egymásnak, majd egyikük a másik autója elé állt. Az meg gázt adott, és araszolgatva, a lábához érve tolta őt előre.

2014. október 25. 06:00

Négymillió forint, plusz az apró volt a tét

Betonfalba csapódott egy autó. A mögötte érkező csinált valamilyen manővert, így ebbe is belementek hátulról. A bíróság arra volt kíváncsi: mit tett a középső kocsi?

2014. szeptember 20. 07:00

Amikor az autótörő támad a bíróságon

Ebédidőben ütközött a buszsofőr, aminek félmilliós kárát ráverte volna a munkáltatója. Csakhogy a hibázó sofőr ügyvédet fogadott.

2014. július 17. 06:00

Brahiból kocsit loptak a spicces kamaszok

A vodka pezsgővel keverve megtette hatását: a poén a tárgyalóteremben sült be.

2014. július 5. 06:00

Ütött az apa, tört a kocsi, elítélték

Csak a gyerekeit védte a túl közel hajtó autóstól, vagy indokolatlan volt az erőszak?

2014. június 9. 15:00

Meghalt egy bácsi az útfelújítás miatt

Közepesen ittas babettás, feledékeny vállalkozó, útfelújítás - bírósági sorozatunk újabb sztorija.

2014. május 28. 06:00

Jánost megbírságolták, de legyőzte a rendőrséget

Megbírságolták a rendőrök. Nem fogadta el. Meghatszorozták a pénzbüntetését. Nem hagyta annyiban, bíróság elé vitte az ügyet.

2014. április 28. 16:00

Így verik át egymást a jó barátok?

A festő rábeszélte a kőművest, hogy vegyen fel a nevére autóhitelt úgy, hogy a kocsi nem az övé lesz. Bíróság előtt ért véget a 15 éves cimboraságuk.

Siess, csak májusig adnak ingyenpénzt villanyautóra

Május elsejéig lehet pályázni az elektromos autók beszerzésére, a pályázatra 2016-ban kétmilliárd forintot biztosítottak.

Most autót nyerhetsz, ha biztonságosan közlekedsz

Játékos kampány indult a fiatalok biztonságosabb közlekedéséért, a figyelemfelhívó országos vetélkedősorozat megrendezését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezte.

Újabb rendőrök, akiket lehet utálni

Majd ha a Ferrari is elkezd autókat adományozni a carabinierinek, fáklyával vonulunk az olasz követség elé. Addig csak szúrósan nézünk és csúnya szavakat ismételgetünk magunkban.

Áresés jön a hazai benzinkutakon

Jelentősen csökken az üzemanyagok ára szombaton a jövedéki adó változása miatt.

F1: A Mercedes kifigurázta a saját főnökét

Az internetet elárasztó mémtenger után a Mercedes is készített egy humoros animációt asztalcsapkodó csapatfőnökéről.

F1: Kiderült, mit ronthatott el idén a Mercedes

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy az istállónak dolgoznia kell azon, hogy lefaragjon a W08-as súlyából.

F1: A híres motorguru is besegít a McLarennek

Mindent megtesz a McLaren annak érdekében, hogy úrrá legyen motorgondjain, beszervezett egy specialistát is.

Mit tud a Fiat nagy családi kombija?

Jó látni, hogy a szabadidő-autós divatőrület hullámának árjából azért kiemelkedik a józanság sziklájaként néhány olyan valóban praktikus, jó ár-érték arányú családi autó, mint például a Tipo kombi.

F1: Massa nem hiszi, hogy lelépne Alonso

Felipe Massa szerint igen valószínűtlen, hogy volt csapattársa annyira kiábránduljon, hogy a szezon közben elhagyja a McLaren-Hondát.

F1: Fél másodperc kéne a Red Bullnak

A Red Bull főnöke szerint nagyjából fél másodpercet kellene gyorsulniuk, hogy harcban lehessenek a Mercedesszel és a Ferrarival. A Renault Barcelonára, de főképp a Kanadai Nagydíjra készül fejlesztési lépcsővel.

Lehet, hogy eddig rosszul gyalogoltál

Simán lehet, hogy eddig rosszul használtad a zebrát.

F1: Minden expilóta paddockbelépőt kaphat

A Forma-1 új tulajdonosa minden korábbi F1-pilótát szívesen lát a paddockban, egyetlen feltétele lesz csak a belépő igénylésének.

Zöld energiára váltanak Európa több országában

A svéd Scania több európai országban teljesen megújuló energiára tér át a gyártás- és a szervizelés terén.

Top 10: Lakókocsik – fillérestől a 40 milliósig

A lakókocsik lehetnek ezerfélék. Kicsik, praktikusak, vagy éppen könnyűek, esetleg zsúfolva vannak extrákkal. Mutatunk pár különleges darabot.

F1: A Ferrari újra kölcsönadná a tartalékost

Olasz sajtóértesülés szerint a Ferrari a következő, kínai-bahreini dupla versenyhétvégére is a Sauber rendelkezésére bocsátotta a tartalékosát, Antonio Giovinazzit. Nem volt könnyű döntés.

Végre retteghetnek a magyar kilométeróra-csalók

Kétfordulós tárgyalásos eljárásban keres vállalkozót a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. egy olyan platform létrehozására, amely végigkíséri az autókat az újként történt eladástól a bontásig. Az adatokat bárki lekérdezheti majd.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.