Atego

2014. december 21. 12:00

Túl a kétszázezren

A Mercedes-Benz törökországi gyárából nemrég legördült a 200 000. példány. Ez a mennyiség nem néhány év alatt jött össze.

2014. november 14. 13:00

Kisteherre is van már abroncsa a Hankooknak

A dél-koeai abroncsgyártó tovább növeli jelenlétét a haszonjárművek terén. A rácalmáson készülő abroncsokat már a Mercedes-Benz Ategókra is felszerelik.

2007. április 9. 08:00

Locsolkodás szakszerűen, hatékonyan

Itt a húsvét, illene locsolkodni. A hölgyek bizonyos halmaza azonban irtózik a kölnis locsolkodóktól, és inkább elmenekülnek otthonról. Sorsukat azonban ők sem mindig kerülhetik el.

2006. február 22. 10:20

Kevesebbet fogyasztanak a környezetkímélő Mercedesek

Csaknem egy évvel a piaci bevezetés után elkészült a tízezredik BlueTec-dízelmotorral szerelt tehergépkocsi. A jármű egy Mercedes-Benz Actros BlueTec 5 típusú kamion volt.

Örökéletű kulcs a Fordnál

Vízbe merítették, betonra ejtették és extrém hőhatásoknak tették ki a Ford új indítókulcsát. Ezzel bizonyították, hogy az éltre tervezték.

Olcsón árul autókat az állam

Korábbi rendőrautók és rendőrmotorok is elárvereznek a rendőrség megbízásából szervezett árverésen. Megkímélt, garázsban tartott női tulajdonostól való járműveket itt ne keress.

Családalapító ökoterepes: Mercedes Generation EQ

Elektromos terepkupéval szemlélteti a Mercedes az emissziómentes közlekedés közelgő diadalát. Lenyűgöző számadatok következnek.

Emelik az adót, nagyot drágul az üzemanyag

Szombaton már október van, a benzinkutak emiatt jelentősen emelik a benzin és a gázolaj árát.

Teszteld, hogy mennyit tudsz a Maláj Nagydíjról!

Itt a Maláj Nagydíj, itt az újabb Forma-1-es kvíz. Mennyire vagy otthon a szepangi verseny történetében?

100 milliót adtak Batman motorjáért

Egy filmrelikviákat értékesít árverésen több mint százmillió forintnak megfelelő összegért kel el a Bat Pod. A két Batman filmen is szereplő motor.

Cégautó helyett cégkerékpár Magyarországon?

Növelné a cégek kedvezményeit a kerékpárügyi biztos, ha támogatják a dolgozók bringával munkába járását.

F1: A Force India a maximumot hozta

A Maláj Nagydíj időmérőjén a Force India fontos lépést tett afelé, hogy konszolidálja a konstruktőri bajnokságban jelenleg egyetlen pont előnnyel bírt 4. helyét.

F1: Button poénkodva örül a 9. helynek

Jenson Button bejutott a McLarennel a Q3-ba, felszabadultan nyilatkozott a maláj időmérő után.

Ha vannak gyerekeid, ne nézd meg ezt a kocsit!

Ma már nem meglepő, hogy a halottaskocsik is készülnek luxusautókból. Elkészült világ első Teslán alapuló járgánya.

F1: Újabb szigorítás az időmérőn

A Nemzetközi Automobil Szövetség a korábbi incidensek fényében a Maláj Nagydíj időmérője előtt pontosított, szigorított a sárga zászlókra vonatkozó irányelveken.

F1: A Red Bull azt hitte, simán kikap a Ferraritól

A Red Bull nem számított arra, hogy a Maláj Nagydíj időmérőjén sikerül megelőznie a Ferrarit.

F1: Vettel a harmadik helyre számított

A Ferrarit meglepte a Red Bull időmérős tempója Malajziában, Sebastian Vettel a harmadik helyre pályázott.

Hamilton: Gyorsabb is lehettem volna!

Lewis Hamilton faarccal értékelte a Maláj Nagydíjon megszerzett pole-ját, úgy érezte, gyorsabb is lehetett volna. Nico Rosbergnél elcsúszhatott egy beállítás.

F1: Rosberg nem bírta, Hamiltoné a szepangi pole

A Forma-1-es Maláj Nagydíj időmérőjén Nico Rosberg egyszerűen nem volt ez szinten Lewis Hamiltonnal, az angol lazán hozta a pole-t. A Red Bullok elverték a Ferrarikat.

Maybach szörny gigászi orral

A Párizsi Autószalon egyik legértelmetlenebb, de legnagyszerűbb autója a Maybach Vision 6