2010.04.14. 12:00

Szöveg: vezess.hu

3 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Vége a nyomozásnak a MÁV biztosítónál



Lezárta a nyomozást a MÁV Biztosító ügyében a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), az ügy iratait a nyomozó hatóság április 8-án vádemelési javaslattal megküldte a Fővárosi Főügyészségnek.
Közleményében a pénzügyőrség kifejti, hogy 2008. április 10-én indult nyomozás a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) intézőbizottságának elnöke, korábbi elnök-vezérigazgatója és társai ügyében sikkasztás és pénzmosás bűntett gyanúja miatt.

Megállapították, hogy a MÁV ÁBE bankszámlájáról az elkövető több alkalommal részletekben 358 millió forintot, majd színlelt szerződés alapján egy összegben 666 millió forintot - összességében több mint 1 milliárd forintot - utalt át egy budapesti székhelyű betéti társaság hazai pénzintézetnél vezetett bankszámlájára. Az utóbbi összeget még ugyanezen a napon továbbutalták az egyesület vezetője és egy hozzá köthető személy hazai magánbankszámlájára.


Az ügyben felmerült, egy nagy értékű budapesti ingatlan értékesítéséhez kapcsolódó 358 millió forint vételár eredetét az eladók - az adófizetés elkerülése érdekében - fiktív kölcsönügylet alapján offshore cégek és más tagállamban vezetett pénzintézeti bankszámlák közbeiktatásával megpróbálták leplezni, az összeget további nyereség érdekében magáncélra fordították.

A nyomozás során a hatóság megállapította: a korábbi elnök-vezérigazgató családtagjai, személyes ismerősei és érdekeltségi körébe tartozó cégek igénybevételével vonta ki az egyesület vagyonából az említett összeget.

A MÁV ÁBE intézőbizottságának elnökét sikkasztással és ezzel összefüggésben pénzmosással, valamint csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Az eljárás során további öt embert gyanúsítanak hasonló bűncselekményekkel. A bizonyítékok megalapozták a hat ember őrizetbe vételét, közülük az illetékes bíróság öt gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el.


Az eljárás során a bíróság zár alá vett egy, a hatóság által biztosítási intézkedésként lefoglalt, hatmillió forint értékű ingatlant, valamint tíz bankszámlát az azokon szereplő összesen mintegy 371 millió forint erejéig. Biztosítási intézkedésként foglalt le a hatóság további bankszámlákat is, amelyek feloldását követően 666 millió forintot visszautaltak az egyesületnek a biztosítóval szemben fennálló követelések kielégítése érdekében.

Forrás: MTI

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 3, összesen: 3)

v_holiday - 2010.04.15   09:34

Igazatok van, ám a MÁV-ról a botrányt megelőző hónapokban, az előző évi átkötési időszakban már ezer helyen lehetett olvasni, hogy kockázatos. Minden fórum kiemelte, hogy vannak a piacon erősebb társaságok, hogy nem csak a díj számít...
...akkor, itt a vezessen (és úgy általában az autósok közt) is volt egy csomó hangoskodó, aki kijelentette, hogy de, a kötelezőnél csak a díj számít. Leszarja, hogy mit csinál a biztosítója...
Kiderült, hogy mégsem csak a díj számít és aki kárt okozott, az most szarja le, ha tudja.
.
Ez egy felháborító eset, ami nagyon messzire vezet. Ám mindenképpen van egy tanulsága: azt is nagyon meg kell gondolni, hogy hol szerzed be, ami "kötelező". Ami olcsó, az pedig nagyobb valószínűséggel szar, mint ami nem!

Kama3 - 2010.04.14   19:34

Azt a pénzt nézhetjük, és egy életre megjegyezzük, hogy ebben az országban semmilyen hivatalos szerv, intézmény, szolgáltató stb... nem vállal felelőséget és nem tartozik elszámolással az adófizetők felé. (az adót nem fizetőknek meg amúgy is alanyi jogon jár minden)

webes - 2010.04.14   12:26

És azoknak a pénzükkel mi lesz aki bukta az előre befizetett biztosítási díjjat?

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Hirdetés

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó