2012.01.09. 09:00

Szöveg: Lamara Roland

6 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Brutálisan gyorsul a Nissan Juke R

Közzétették a Juke és GT-R kereszetezéséből született kocsi teljesítményadatait

Kulcsszavak: Juke-R, autóMAGAZIN, Nissan Juke, Gyorsulás, rajtautomatika
Legutóbb még nem tudtuk, csak sejtettük. Most azonban már hivatalos: a Nissan Juke R szupersportkocsis menetteljesítményekre képes. A napokban sikerült megejteni a néhány hete az időjárás miatt meghiúsult tesztelést, így már a számok nyelvén is pontosan ki lehet fejezni a kocsi észvesztő képességeit.

485 lóerő, 580 Nm, bőven 4 másodperc alatti gyorsulás

Az autó karosszériájának méreteit is csak most állapították meg. A mérések szerint a Juke R hajszálra ugyanolyan hosszú, mint az 1,6-os turbómotorral szerelt utcai csúcsváltozat, sőt, a magasságuk és a tengelytávjuk is megegyezik, itt azonban vége az azonosságoknak. A Juke R 191 centis szélessége közel 15 centivel nagyobb az utcaiénál, a nyomtáv elöl 6, hátul majdnem 10 centivel lett szélesebb, a hasmagasság viszont több mint 5 centivel mindössze 115 milliméterre csökkent. Ahogy azt korábban is vártuk, az autó tömege a teljes hajtásláncot adó Nissan GT-R tömegének szintjén mozog. Sőt, az FIA előírásoknak is megfelelő bukócsövezés és a padlólemez erősítései miatt még annál is nehezebb 76 kilóval, 1806 kilós tömege majdnem 400-zal múlja felül a legerősebb utcai Juke-ét.

Azonban még ez a jókora tömegnövekedés sem akadálya a hihetetlen, nem csak ebben a méretkategóriában bombasztikus teljesítménynek, ami persze a Nissan GT-R-ből egy-az-egyben átvett, 3,8 literes 485 lóerős, biturbó V6-os motor érdeme. Ennek és a szintén a GT-R-ből származó duplakuplungos váltónak, valamint az elektronikus vezérlésű összkerékhajtásnak köszönhetően 3,7 másodperces 0-ról 100-ra gyorsulásra képes a Juke R, végsebessége pedig 257 km/óra. Bár a végsebesség a magas karosszéria miatt nem valami impozáns, a gyorsulás önmagáért beszél. A 3,7 másodperces sprinttel a Juke R nem csak a 4,4 másodpercet tudó BMW M5-öst hagyja maga mögött, de az összes Mercedes AMG modellt is (igen, az SLS-t is beleértve), és olyan szupersportkocsikkal van tizedmásodpercre egy szinten, mint a Porsche 911 Turbo, a Lexus LFA, vagy a Ferrari 599 GTB Fiorano.


Íme a sportkocsi-gyilkos szabadidőautó videón:


VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

6 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 6)

bubibeka1.6 - 2012.01.11   07:49

Kit érdekel, hogy csak 257 et megy a kisautó-terepjáró nagy motorral ?

Mikor mész 250 felett áruld már el ? A legtöbb mai autó még az M3 as BMW is le van korlátozva gyárilag 250 re.

A lényeg a gyorsulás, az autó kezelésének élménye, ahogy dolgozik alattad a technika, azt autó karaktere, hogyan tartja az ívet a kanyarban, milyen egy durva féktávon stb stb a végsebesség nagyon hátul szerepel a listában, igazából tudjon min 200 at egy rendes autó és annyi bőven elég.

Zsoltitól1vélemény - 2012.01.09   17:38

megint:
1. szted a nissan bukik rajta? jótékonykodik? nem lehet véletlen, h ésszerű fejlesztés és gyártás miatt megéri nekik?? okoska..
2. nem tudom mit nem tudsz értelmezni? 3,7 -es gyorsulás, az alázás.
de te, nagyszakértő mondd meg, ha nem az, és miért jobb egy 4 mp feletti idő, ha 'igazi' sportkocsi hozza ezen teljesítményt... hallgatom... (?)

bubibeka1.6 - 2012.01.09   12:41

Zsoltikám ! :) Megelőztél :) a Nissanból több kategóriában követőből követendő lett ! Lásd GTR 530 pacival 2,9 sec 100 ig brutálisan elhízott 1750 kg os GT autóként csak a 800 ló körüli Koenigsegg tud hasonlőt, de a következő frissítése 560 pacival új rajtautomatikával 2,6 ot ígér :) :) nyam-nyam :)

Hihetetlen amúgy a hajtáslánc és az elektronika fejlődése, 20 éve még kellett egy brutális motor és nagyon kicsi súly ahhoz hogy 5 sec alatt menjen egy autó, ma meg 3 sec alá tartunk :)

megint - 2012.01.09   12:31

Csak hát te zseni zsolti, a nagy múltú sportkocsigyártók pénzt is keresnek a modelljeikkel. Mi az , hogy 0-ból kihozta a Gtr-t??? 257-es végsebességgel annyira nem alázza őket.

Zsoltitól1vélemény - 2012.01.09   10:15

a Nissan a szememben óriásit nőtt(bár ezelőtt is becsültem),megmutatta, h szakértelemmel,tudással mit lehet megvalósítani. mindezt lényegesen olcsóbban ,mint mások...
Gratula!

További 1 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó