2011.08.08. 19:00

39 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Új rekord: 3,0871 liter/100 km

Guinness rekordot értek el a takarékos horvát kollégák

Kulcsszavak: fogyasztás, Guinness rekord
Három nap és 2559 kilométer után szálltak a ki a VW Passat 1.6 TDI-ből horvát kollégáink Krvavicában, a horvát tengerparton. Ez önmagában nem valami nagy szám így a nyaralási szezon közepén - egészen addig, amíg meg nem említjük, hogy az egész utazás alatt egyetlen egyszer sem tankoltak. A hivatalos mérés szerint 79 liter gázolajból teljesítették a távot, ami a címben is jelzett, 3,0871 literes fogyasztási átlagot jelentett. Ez pedig rekord.

Bizonyíték, nem ígéret

Marko Tomac és Ivan Cvetkovic végig Horvátország határain belül autózott, ráadásul a Guinness szabályai szerint ugyanazt az utat csak egyszer használhatták. Így dombok, lakott területek és forgalmi dugók is kerültek a több mint 2500 kilométerbe, amit június végén, 3 nap alatt teljesítettek.

Első nap 895 kilométert tettek meg 58 km/órás átlagsebességgel, másnap 741 kilométert 48 km/órával, harmadnap pedig 923 kilométert 53-as átlaggal. Érdekesség, hogy még 150 kilométert mentek azt követően, hogy a fedélzeti számítógép 0 km hatótávolságot mutatott, csak ennyi után fogyott ki teljesen az üzemanyag a kocsiból.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

39 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 39)

mfg - 2011.08.17   19:02

Nagyon örülök ennek az eredménynek!
Lassan, de biztosan sikerül lejjebb vinni a fogyasztást, a megnövekedett önsúly ellenére is.
Nekem is Passatom van, tdi, gyárilag 110 lóerő, most 140, afn motorkód, ami már 1996-ban is jelen volt.
Dinamikusan autózva 5 litert eszik, klímával 5,5-5,7 litert, lehet kannázni, nem kényes.

bubu45 - 2011.08.11   23:23

nem mindennapi paraméterű autómmal 5,2-öt csináltam már, a márkatársak hosszabb úton 4,5 öt, szvsz ha odaadnám ennek a két mókusnak, még egy lityit lefaragnának:) de ki az a b aki ennyire megtervezi az útját, persze reklám venizs

Jonesdr - 2011.08.10   21:26

bubu én is írtam ilyet...:)

Ez duma.és reklám a passatnak.. . és mit számít az a 7-8 dl gázolaj egy átlag autósnál..egy másik cikkben az opel is tudja 3.7 et mi sokkal reálisabb szerintem igaz nem írja milyen átlag sebességgel..*-)

bubu45 - 2011.08.10   21:15

egész napi menetben, az átlag 53 az nagyon gyenge
ez egy jó reklám mint valaki írta, ezt a fogyit egy átlag ember nem tudja teljesíteni
szvsz ez egy agyontervezett útvonalon ment végbe,

rasn79 - 2011.08.10   20:46

báthory!
kösz az ECE-infót... atért nem is gondoltam volna... kicsit többre számítottam... mindegy, a tény, hogy nem egyszerű magas átlagot autózni, max autópályán, de ne feledjük, ilyen helyen lehet a legjobban spórolni, mert nincs lámpa, megállás, ilyesmi! -szerintem

További 34 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó