Az élet szép. És játszik velünk. Pár hete ismerkedtem meg ezzel a szépséggel, a Porsche Museum hozott össze bennünket a Targa Florio ürügyén. De ez csak tényleg ürügy volt, hiszen amúgy is mindig szerettem. De most végre elmondhattam neki személyesen. És végre mozgásban. A múzeum homályában nem lehetett látni a reakcióit, de itt, a csillogó napsütésben a legszebb arcát mutatja. Szerelem első látásra.

A táj gyönyörű, a sportautó is élvezi

Az új Porsche 718 Boxster bemutatója kapcsán találkozhattam a szépséggel, tudják ez az első Porsche, amely hosszú idő után ismét négyhengeres motorokat kapott. De most nem a ma sztárja, hanem a múlt ezüst csillaga van a porondon, a 718 RS 60.

Nincs egy méter magas, csupán 1,51 méter széles és alig 3,7 méter hosszú. Merev, mint egy csónak és fürge, mint egy bajnok, mint ahogy azt Targa Florio versenyen a legendás Herbert Linge bizonyította. A 88 éves pilóta nemcsak versenyzőként, hanem járműépítőként is nagyot alakított, a weissachi fejlesztési központ vezetői köszönettel tartoznak neki. Linge nem hagyott fel a vezetéssel, még ma is biztos kézzel és gyors reflexekkel irányítja a sportkocsit. Mesterember és autóversenyző egy személyben. És ez a régi stuttgarti iskola, nem más… Fegyelem, alázat, kitartás és nyerni akarás.

A 718 1,6 literes motorja 160 lóerős, az autó pedig csupán 550 kilogramm. Igazi élményautó. És működik! Vezetni akarom! Egyértelmű. Mit mond erre a Porsche? Ez csak természetes! – ezért vannak az autóink. Nem mumifikálódott autófáraók gyűjteménye a múzeum, hanem élő történelem. Versenyre és vezetésre készen.

Szállítják, kirakodják, és már lehet is vezetni. A Porsche Museum már csak ilyen

Szállítják, kirakodják, és már lehet is vezetni. A Porsche Museum már csak ilyen

Éljen a hazai pálya!

Már csak a legnagyobb akadályt, a szeszélyes időjárást kell leküzdenünk. Végre kisüt a nap. Halkan nyílik a kamion oldalajtaja, csendben, motorhang nélkül gördül le a szépség. Láttán a nap odacövekeli magát az égre, szellői elfújják a kíváncsiskodó felhőket. Nincs semmi, ami egy jó autókázást megzavarjon. Irány a Sváb Alpok, ez itt a hazai pálya! Vulkanikus hegyek és erdők között kanyarog a festői út, szűk hajtűkanyarokban fordulhatunk el, a mezőkön érett gabona gomolyog. Ma délutánig miénk a 718-as. Értékes holmi, csupán 19 készült belőle.

Egy-két aláírás választ már csak el, elfogadok minden feltételt, indulunk. Vannak emberek, akik órákig képesek magyarázni az újságírónak, mielőtt végre félve átnyújtják a hármas Golf kulcsát. A középmotoros sportkocsi próbája előtt én is átestem egy kis fejtágításon. De ennek kifejezetten örültem, az okítást a Porsche szakembereitől kaptam, nem valami fontoskodó mitugrásztól. Elmondták és megmutatták, hogyan kell beszállni (csukott ajtók mellett is lehetséges), hogyan indítsam be a motort.

Előbb az akkumulátort kell kívülről bekapcsolni, utána a két benzinpumpát működtetni, majd a távírók izgalmával várni, amíg érkezik válasz

Előbb az akkumulátort kell kívülről bekapcsolni, utána a két benzinpumpát működtetni, majd a távírók izgalmával várni, amíg érkezik válasz

Ez utóbbi nem is olyan egyszerű. Előbb az akkumulátort kell kívülről bekapcsolni, utána a két benzinpumpát működtetni, majd a távírók izgalmával várni, amíg érkezik válasz. Na, most már van benzin. Negyed gáz, gyújtás. Nem pumpálni a pedált! A két darab duplatorkú, esőáramú karburátor (46-os Weber) ezt ki nem állhatja. Teljesen elázhat a motor, a lefulladás pedig nem elegáns egy Porschétől.

Jobb, ha kis gázzal, simogatással ébred fel a négyhengeres bokszermotor. Amíg nem elég meleg és folyékony az olaj, addig jelentősen megemelkedhet az olajnyomás, ami károsíthatja a tömítéseket és rövidítheti a motor élettartamát. A legendás Fuhrmann-bokszerben négy vezérműtengely dolgozik, kettős a gyújtás, a literteljesítmény pedig kerek 100 lóerő.

Versenyautó a mindennapokban

A fordulatszámmérő tűjét legjobb a 4000 és a 6000 fordulat között látni, de figyelem, vigyázni kell, nehogy hidegen túlküldjük a 6800-as határon. Szemmel kell tartani az olajnyomást és -hőmérsékletet. Hiába, a 718 egy igazi versenyautó. Pedigréja tiszta. Felmenői: 550, 550 Spyder, 550 A, 718 RSK. A váltás 1960-ban következett be, amikor a FIA előírta, hogy néhány, a mindennapi használatot elősegítő megoldást építsenek be.

A Porsche nagyobb szélvédővel, csomagtartóval és benzintankkal válaszolt az igényekre, valamint egy belső ablaktörlőt is beszerelt, ami a bepárásodó szélvédőt tisztította. Erre ezúttal nem volt szükség, ragyogott a nap, kacagott, ahogy mi is rákacagtunk a tájra, sőt az egész világra. Isteni ez a verda!

A H betűt formáló négy alapfokozat mellett van még egy elindulási is, ami a hegyi versenyeken lehet hasznos

A H betűt formáló négy alapfokozat mellett van még egy elindulási is, ami a hegyi versenyeken lehet hasznos

Mivel ismertem minden kanyart, sőt, minden bokrot, csakis a 718-asra tudtam koncentrálni. A középmotoros jószág azonban nem egy kényeskedő díva, sokkal inkább egy levakarhatatlan, jókedélyű haver. Annyira kezes, hogy szinte kezünkkel közvetlenül irányítjuk az első kerekeket, úgy tapad a kanyarokban az autó, hogy a teszt végén olyan jóllakottnak érezzük magunkat élményekkel, mintha töltöttkáposzta után még befaltunk volna egy nagy tányér kakaspörköltet tarhonyával és tejfölös uborkasalátával.

Magassága pont megfelelő a sportoláshoz, de sokkal keskenyebb, mint a mai élményautók. A könnyű, alig több mint féltonnás kocsi spontán reagál a vezető akaratára, de nem hektikus, a 15 hüvelykes kerekeken futó 718-as könnyedén kormányozható, a vezetés elemi örömét nyújtja. Ez az érzés nem változott az évtizedek alatt, Herbert Linge idejében sem működött másképp.

A motor és a váltó igényelnek még némi továbbképzést. A H betűt formáló négy alapfokozat mellett van még egy elindulási is, ami a hegyi versenyeken lehet hasznos. Nem szinkronos. Kettesbe tesszük, az elindulási fokozat segítségével startolunk, majd szépen visszatérünk a normál váltási sémához. Ez a mozdulatsor körülbelül annyira intuitív, mint ahogy a gázpedál érzékenységével játszva a megfelelő mennyiségű benzint adagoljuk a motornak. Ha túlzásba esünk és túlitatjuk, asztmás roham tör az egyhatosra és rángatni kezd, miközben szanaszét köhögi a drága 98-as benzint.

Érzéssel, progresszíven és tudatosan kell adagolni a gázpedállal a naftát. A bokszermotor amúgy is magas fordulaton érzi jól magát, akkor pörköl igazán oda. Legnagyobb teljesítményét 7800/perces fordulaton adja le, 147 newtonméteres nyomatékcsúcsát 7000-nél nyújtja. Addig kellene hergelni, hogy megmutassa igaz arcát. A szívó motor él, magától veszi a levegőt, a kezdetleges hangtompítóból igazi élő zene szól.

Kutyaharapás szőrével

A 718 filozófia, cégfilozófia. Tipikus Porsche. Semmi megalománia, semmi öncél, ami a lökettérfogatot vagy a teljesítményt illeti. Csinos, hatékony, visszafogott természet. Nem hiába verte meg rendszeresen a sokkal erősebb, izmosabb, háromliteres V8-assal szerelt Ferrarikat.

Két 46-os Weber dupla karburátor táplálja az 1,6 literes Fuhrmann-féle bokszert

Két 46-os Weber dupla karburátor táplálja az 1,6 literes Fuhrmann-féle bokszert

Amint rálépsz a pedálra, a karburátorok etetni kezdik a négy éhes kis hengert, elforog hat és félezerig a rövidlöketű motor, akkor kapcsolsz, finoman újra növeled a fordulatszámot, majd így tovább. Mi ez, ha nem művészet? Modern színház. Zenés játék. Sok benne a mély basszus, tobzódik az energia. Nem riad vissza az autópályától sem, a 230 kilométer/órát vígan tartja, ha kell. De minek?! Tőle nem ezt várjuk. A 718-asban már remekül érezzük magunkat 90-100 kilométer/órás sebességnél is. Az orra könnyű, így a dobfékek is elegendőek ahhoz, hogy kellőképpen és a kellő időben lelassítsák és megállítsák.

Mielőtt azonban – hozzám hasonlóan – beleszeretnének, elárulom, hogy nem olcsó a kicsike. Amikor rákérdeztem az árára, az volt a válasz, hogy egy tízest hozhatna, ha valaki elvinné. Milliót, Euróban. Átszámítva 3,1 milliárd forintot tehát. Ez a tudat kissé előbbre hozza fékezési pontokat, a követési távolság is megnyúlik, és kétszer is meggondolom, amikor kihajtok egy kereszteződésből.

A 718 nem érezteti veled, hogy milyen értékes, nem nagyzol, nem arcátlan, nem is pimaszkodik, és ami még fontosabb, szeret társalogni, beszélget veled, jó fej. Jutalom benne minden perc, minden gázadás, minden sebességváltás, minden kanyarkoreográfia. Kutyaharapás szőrével, nem lehet megunni. Már kezdem kapiskálni, miért nyertek ezzel az autóval olyan könnyen a pilótái…

Nem kell babrálni a kilinccsel a beszálláshoz, vagyis inkább a belépéshez

Nem kell babrálni a kilinccsel a beszálláshoz, vagyis inkább a belépéshez

Az élet szép és játszik velünk. Most az én szerepem az volt, hogy új barátra leljek. A 718-as nagyon közel került hozzám, kapott egy kis garázst a lelkemben. Majd egy borongós, nyomasztó napon, hogy feledtessem a gondokat, kigördülök vele az emlékeim közül és újra megélem ezt a napsütötte délutánt, itt valahol, a Sváb Alpokban.

 

Ez a cikk az Autó Magazin 12. számában jelent meg eredetileg, ilyen és ehhez hasonló anyagokért keresse a friss Autó Magazint az újságárusoknál! Fotók: Hans-Dieter Seufert; Copyright: MPS 2016