A BMW új motorjai kapcsán folyton felmerül a kérdés, hogy vajon képesek-e az új négyhengeres feltöltős motorok visszaadni azt a dinamizmust és azt az elemi erőt, amit a soros hathengeresek sok éven át képviseltek. Úgy vélem, túl korai volt nyugdíjazni még a szívó hatost, de hogy ne csak vélekedést öntsünk szoborba, nézzük meg, mit mutatnak a tények és a tapasztalatok. Mert mi van, ha csak előítéletesek vagyunk, és maradi vénemberként megvétózzuk a jövőt, anélkül, hogy megbizonyosodnánk valós értékéről. A müncheniek újra bevették a kínálatba azt a 330i jelzésű modellt, amelyet nagy izgalommal mutattunk mi is be anno, 2005-ben.

A bal oldali autóhoz már 3 millió forintért hozzáférünk, a jobb oldaliért legalább 11,3 millió forintot kell leszurkolnunk

Az a bemutató egyben a vég kezdete volt, de azt akkor még nem sejtette senki. Egy új motorgeneráció premierje, amely mára, úgy tűnik, utód nélkül kihalt. Ma négyhengeres turbófeltöltéses motor a módi, az F30-as kódjelű 330i-ben 82,0×94,6 milliméteres furat x löketű 1998 köbcentis gép bújik meg a lapos vesék mögött. Elődje 2996 köbcentis lökettérfogatban építette fel bődületes erejét hengerenként kisebb lökettel gazdálkodva (85,0×88,0 milliméter).

De mi van a fordulatszámmal? Képes a hathengeres simaságát és vérpezsdítő hangját visszaadni? A szívó a maga 258 lóerejét 6600-as magas fordulatnál adta át. A turbós verziónál a teljesítménygörbe a 252 lóerős csúcsát már 5200-as percenkénti fordulatnál eléri és fenntartja egészen 6500-ig, amikor lekonyul anélkül, hogy belecsókolna a 7000-es tartományba. Persze az öreg sem tudott magasabban fordulatszámon több erőt leadni, de kifinomultsága a mérnöki munka igazi mesterművét jelentette. Hét csapágyon forog a főtengely, a motor a sofőr minden rezdülésére azonnal és készséggel felel, csúzliként lő ki és még lehatároláskor is elegáns.

Álló helyzetből mindkét modell 6,1 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet

Álló helyzetből mindkét modell 6,1 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet

Tényleg ilyen egyértelmű a különbség?

Csodás teljesítménye mellett (az eredeti N52B30-as erőforrás után a ráncfelvarrással 2007-ben érkezett az N53B30 272 lóerővel) a férfiak szívét kulturált járásával, valamint érett, harsogó és hosszan kitartó hangjával sebezte meg mindörökre. Persze, vádolhatnak részlehajlással. Tudják mit, abba is hagyom az óda zengését.

Az F30-as hármas BMW-ben simán elférne egy nagyobb motor, de ezt a BMW nem akarja. Igaz, a 330i teljesítménye még így is több a kelleténél

Az F30-as hármas BMW-ben simán elférne egy nagyobb motor, de ezt a BMW nem akarja. Igaz, a 330i teljesítménye még így is több a kelleténél

Rendben, nézzük csakis az adatokat: álló helyzetből mindkét modell 6,1 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet. Főként a magasabb sebességtartományokban élénkebb az új 330i elődjénél, pedig 35 kilóval nehezebb és hosszabb is.

A tények makacs dolgok, a fogyasztás pedig nem elhanyagolható tényező. Ha a két modell étvágyát összevetjük, tagadhatatlan, hogy egy másik világot képvisel a turbós modell 5,5 literes gyári átlagfogyasztása a hathengeres 8,7 literes gyári értékéhez viszonyítva. Ha nem hisznek a gyári adatoknak, akkor higgyenek a mi méréseinknek, a német testvérmagazinunk tesztjében az új 330i 9,2 literrel, a régi 11,4 literrel érte be száz kilométerenként.

Valljuk be őszintén, ha valaki racionális döntések mentén akar autót venni, szóba jönne egy 330i? Na, látja! Jó, a valószínűségét nem lehet kizárni, de mégiscsak életszerűtlen, sokkal inkább azért vesznek az emberek ilyen autót, mert szeretik érezni alattuk az erőt, szeretik hajszolni a fordulatszámot és élvezni a vezetés tiszta örömét. Ebbe az élménybe rondít bele a négyhengeres mesterkélt hangja, amely már rég nem a motorból, a mechanikus súrlódásokból és a vaskos kipufogóból távozó gázok együttes hangjából áll össze, hanem hamis, a hangzórendszer hangszóróiból kicsempészett, nem természetes hangok széteső egyvelege.

ams TK BMW 330i alt_Neu

A turbósok között az egyik legjobb

Ne sírjunk többet, azt mondom. Élvezzük inkább, hogy milyen élénken reagál a feltöltött motor a parancsainkra. A válaszidő elpárolgott, viszont ezzel együtt ébredése lehangoló, a turbómotor zaja kellemetlen. Ezekkel együtt elismerem, hogy a magas teljesítményt leadó, alacsony rezgésű B48B20 motor napjaink legjobb négyhengerese. A nyolcsebességes automatikus váltót jól összehangolták a motor karakterisztikájával, feltétel nélkül támogatja a gyors kézi váltást is. Ha az érzelmeket kizárjuk a döntésből, akkor be kell látni, hogy technikája és tudása lepipálja a régi, hathengeres 330i-t.

A tesztünkben szereplő elődöt az uhingeni autószalonból kölcsönöztük. Nincs kétségünk, az ügyesen felszerelt (sportülések, manuális váltó, kis navigáció) négyülésest könnyedén eladják a meghirdetett áron, azaz 9900 euróért. Talán most éppen valamelyik olvasónk hajtja. És meggyőződik arról, amit én itt, ebben a százvalahány sorban megpróbáltam kifejteni.

Hat hengerrel az igazi?

Hat hengerrel az igazi?

 

Minden stimmel

Valójában mindkét autó telitalálat, ha a féktelen vágy hajt minket a kanyarok minduntalan legyőzésére. Kezelhetőségük parádés, kormányzásuk direkt és élmény velük minden megtett méter. Az E90-es hangja felejthetetlen, igaz, étvágya nem elhanyagolható. Az új négyhengeres egy kicsit még nyomatékosabb és jelentősen takarékosabb, a hozzá passzoló automatikus váltó pedig kényelmesebbé teszi az autózást. Fogadjanak meg egy tanácsot: ha megveszik, semmiképpen ne próbálják ki előtte a régit!

Műszaki adatok

JárműtípusBMW 330i (E90)BMW 330i Sport Line (F30) 
Lökettérfogat (cm³)29961998
Teljesítmény (kW(LE)/min)190(258)/6600185(252)/5000
Nyomaték (Nm/min)300/2500350/1450
Saját tömeg/terhelhetőség (kg)1540/4301575/480
Fékút 100-0 km/h, hidegen (m)39,035,6
Legnagyobb sebesség (km/h)250250
Tengelytáv2760 2810
 Hosszúság x szélesség x magasság (mm) 4520 x 1817 x 1421 4633 x 1811 x 1429
 Csomagtér (l)460480
 Tesztfogyasztás (l/100 km) 11,4 9,2
 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 6,16,1
 Listaár (Ft) 11 867 000 (2007)12 237 000

 

 

Ez a cikk az Autó Magazin 2016/5. számában jelent meg eredetileg, ilyen és ehhez hasonló anyagokért keresse a friss számot az újságárusoknál!   Fotók: Hans-Dieter Seufert Copyright 2016 MPS