Ha egy eladó használt autóhoz megvannak a gyári kulcsok, a vezetett szervizkönyv a kesztyűtartóban pihen (az utolsó olajcsere meglétét is dokumentálva), szűz a pótkerék, és a csomagtartóban még az eredeti szerszámokat is megtaláljuk, ráadásul 500 eurónál olcsóbban adják, nem tudok mást döntést hozni: megveszem! Ilyenkor az sem érdekel, hogy a kelleténél több rozsda éktelenkedik a küszöbökön és a kerékjáratokban. Elmesélem tehát, hogyan vettem egy 1992-es évjáratú BMW 318i-ast 300 euróért.

Erre a hármasra egy fél éven át egyetlen vevő sem nézett rá. Christian Schinke autószerelő 300 eurót kért érte

“Teljesen működőképes, hibátlan a motor és a váltó” – állt az internetes hirdetésben. Annyira beleéltem magam, mint amikor a nőknek megtetszik egy cipő a kirakatban. Aztán olyan gyorsan el is felejtettem. A sors úgy hozta, hogy egy héttel a felfedezést követően pont azon a környéken jártam, ahol ezt a kocsit meghirdették. Pfaffenwinkelnek hívták a helyet, a Weilheim-Schongau járásban található. Egy villanás volt az egész, a zebránál átengedtem egy családot, amikor megláttam. Christian Schinke kereskedésében virított, akinek az udvarán szerelőműhely is lapult. Virágzó repce és buja rétek között húzta meg magát, messziről látszott, hogy vidéki autó ez, nem a jól ismert városi Bömös. Ezért is lengi be egy kis bajor romantika ezt a történetet.

Korához képest jól néz ki

Műszaki adatok

Elöl, hosszában beépített, soros, négyhengeres, folyadékhűtéses benzinmotor, könnyűfém hengerfejjel, szürkeöntvény blokkal
Lökettérfoga:t 1796 cm3
Teljesítmény: 83 kW/113 LE 5500 percenkénti fordulatnál
Nyomaték: 158 Nm 4250 percenkénti fordulaton
Hidraulikus működtetésű száraz kuplungos, ötfokozatú sebességváltó (a feláras négyfokozatú automatikus váltót a ZF szállította), hátsókerék-hajtás
Önhordó acéllemez karosszéria, elöl McPherson rugóstagok, hátul kettős keresztlengőkarok hosszanti kitámasztókkal és csavarrugókkal
Tengelytáv: 2700 mm
Hossz x szélesség x magasság: 4433 x 1698 x 1393 mm
Tömeg: 1220 kg
Legnagyobb sebesség: 200 km/h
Gyorsulás: 11 s (0-100 km/h)
Fogyasztás: 8,6 liter/100 kilométer (Spritmonitor.de)

Ez egy igazi BMW. A három betű mindent elmond – jelentette ki az eladó, aztán kezet fogtunk, leszámoltam a pénzt, áldomásként ittunk rá egy alkoholmentes helyi búzasört és máris én voltam az új, boldog tulajdonos. De ne szaladjunk előre, elmondok mindent részletesen. A próbakör rendben volt, de azt tudjuk, hogy a fogasszíjas kis M40-es, négyhengeres nem a legtartósabb bajor motor. Életének 141 981-dik kilométerénél a szervizkönyvében hengerfej-felújításnak, szelep-, himba- és vezérműtengely cserének is megtaláljuk a nyomát.

A lagúnazöld 318i-t mindössze ketten használták előttem, a 19,90 eurós alapos mosás után úgy csillogott, mint egy smaragd. A próba előtt természetesen új akkumulátort tettünk bele, a régivel be sem indítottuk, hisz egy telet úgy vacogott végig, hogy nem használták. Pár kilométert vezettem Ettenschwangtól Schongauig, de ez elég volt ahhoz, hogy a kocsit felrázzam bódult álmából. Feszes futóműve és meglepően élénk motorja százezret letagadhatna abból a megtett 220 ezer 637 kilométerből, amely a számlálóból kacsint ránk. Minden bizonnyal a motorfelújítás teszi ilyen virgonccá és erőteljessé. Senki sem mondaná első ránézésre, hogy megfutja a 200 kilométer/órás sebességet, pedig igaz, száguldozni is lehet vele! Be kell, hogy valljam, nálam az E36-os korábban csak hathengeres motorral jöhetett volna szóba, de mivel azokért műszakival legalább ezer eurót elkérnek – ráadásul leharcoltak és lepusztultak, hamar túltettem magam a kamaszkori álmon.

Mennyibe kerül a használt E36-ra a magyar rendszám?

Itthonról sajnos kevés az esély 300 vagy akár 500 euróért kifogni egy hasonló autót, de sosem tudni. Aki hazahozna egy 318i-t ebből az évjáratból, az alábbi honosítási költségekkel számolhat.
NKH-vizsgálat  A kinti vizsga honosítása (átvétele): 8000 Ft Ha nincs rajta német műszaki: 22 800 Ft+16 290 Ft*
NAV Regisztrációs adó: 162 000 Ft (Euro 1-es motorral). Euro II esetén 108 000 Ft Regadó-befizetés banki költsége: 1100 Ft
Okmányiroda (kormányablak) Vagyonszerzési illeték: 45 650 Ft Forgalmi engedély: 6000 Ft Törzskönyv: 6000 Ft Rendszámtábla: 8500 Ft
Az egyedi forgalomba hozatali engedély és a műszaki vizsgálat költsége Ehhez hozzájön az útiköltség és a kocsi hazahozatala. Lábon hozva a német exportrendszám kb. 60 000 forintba kerül, ha platós autószállító trélerrel megyünk ki érte, annak bérlete mintegy 25 000 Ft/nap. A próbarendszám a legolcsóbb, két napra kb. 15 000 forintért, de ezt nem javasoljuk, mert szabálytalan és kockázatos.
A külföldi használt autók forgalomba helyezéséről részletesen itt olvashattok. *Az egyedi forgalomba hozatali engedély és a műszaki vizsgálat költsége

A gyors tesztkör után visszatértem a kereskedőhöz. A szerelőműhely mellett feltűnt egy lovas panzió is, mint kiderült, Christian Schinke felesége intézi. Különösebb teketória nélkül cserélt gazdát a BMW, a pénzt a szerelő fia, Maximilian tette zsebre. Kell az öreg Golf I Cabriolet felújítására – nyugtatott meg, hogy jó helyre került.

Szerény hátsó: Claus Luthe tervezte a BMW E36-ot

Szereti a rozsda

Az én friss szerzeményemen is érződnek az elmúlt évtizedek, de az időtálló formát tekintve mégsem gondolnánk, hogy hamarosan negyedszázados korba lép. Az ilyen korai példányoknak a rákfenéje a rozsda, sokkalta inkább, mint a korabeli E34-es ötösöknek. Megtelepedik a kerékjárati íveken és azok belsejében. Nem reménytelen az eltávolítása, de a mi példányunk esetében már sürgős beavatkozást igényel. Az elhanyagolt E36-ok nagyon tudnak rohadni. Minden bizonnyal a maga korában forradalmi hátsó futómű miatt érezzük ma is ilyen fickósnak a 318-ast. Ennyi pénzért több mókát elképzelni sem tudunk, ráadásul az ötfokozatú váltó is hibátlanul működik. Versenytársai között a kompakt kategóriában mind elsőkerék-hajtásúakat találunk, amelyek nem ennyire élvezhetően vezethetők. A gyors irányváltások természetesek, olcsó BMW-m nem is nyög, pedig rendesen elhasználódhattak a lengőkarok perselyei. Csodálatosan közvetlen fogasléces kormányművével mesterien irányítható, stabilan ragaszkodik a kanyarívekhez.

Gyorsan felkerül az ideiglenes rendszám, és uzsgyí!

Szkeptikus voltam a négyhengerest illetően, rekedtes, de vékony hangja továbbra sem győzött meg. Nem kérdés, hogy én az érett és nagyfiúsan harsány hathengeres M50-es pártján állok. De hát ez mégiscsak egy olcsó BMW, sőt a legolcsóbb, meg kell elégednem azzal, amit és ahogyan tud. A felszereltség rendben van, az ablakemelőket és a napfénytetőt kézzel kell tekerni, értékeltem a kis nyílást, emeli a komfortérzetemet. Szeretem, amikor sugárúti fák lombkoronái úgy suhannak el fölöttem, mint egy sebesvonat. Nem beszélve a nyári éjszakákról, amikor a csillagok fényébe merenghetek a nyitott tetőn át. Az ablakok enyhén sötétítettek, az analóg óra pedig nosztalgiát ébreszt.

Szakszerű szerződés a pajta előtt: hat ötvenes bankót kapott Maximilian Schinke a hármasért

Álom 1:18-as méretben

A végére egy újabb vallomást osztok meg: azt már tudják, hogy fiatal koromban az E36 nem volt az esetem, annál inkább nagyobb testvérére, az ötösre vágytam. Ennek ellenére valamikor jó pár éve a bolhapiacon vettem egy 1:18-as hármas modellt. Tíz eurót adtam a szamoakék-metál fényezésű BMW 325i-ért. Nézegettem, forgattam és beleszerettem, megragadott, hogy mennyire tiszta, egyszerű, időtálló és természetes a formavilága. Akkor határoztam el, hogy egyszer igaziból is veszek egy ilyent. Hát, most megtettem.

Ez a cikk az Autó Magazin 2016/3. számában jelent meg eredetileg, ilyen és ehhez hasonló anyagokért keresse a friss számot az újságárusoknál!   Fotók: Karl-Heinz Augustin Copyright MPS 2016