Biztos, hogy jobb egy Alfa, mint egy Fiat?

Szerző: Alf Cremers levél küldés  Koncz Dávid levél küldés 
Dátum: 2016.07.27. 15.00

Elsőkerék-hajtás és nagyszériás műszaki alapok: nyitott kétülésesek esetén ez akár élménygyilkos kezdet is lehetne. De nem az, egyáltalán nem.

Bea, a fotómodellünk nem sokat tanakodott azon, hogy melyik autót válassza: számára a Barchetta, és nem az Alfa az igazi. Szerelem volt ez első látásra. “Szép, harmonikus forma, sok kerekítéssel. Egy kicsit persze retró, de úgy néz ki, mint egy nagyon gyors, eszementen gyorsuló autó” – hadarja Bea a Fiatról.

A méretkülönbség látványos a két autó között. A kecses, gondosan gömbölyített Barchetta formája a klasszikus sportkocsikét idézi, az ékalakú, Pininfarina tervezte vad forma befogadásához idő kell

“És hogy mi a véleménye az Alfáról? “Hát, a Fiatnál szélesebbnek és kissé vadnak tűnik, de valahogy olyan esetlen a formája. Tényleg muszáj ezt is vezetnem a fotók kedvéért?” – jelzi Bea egyértelműen, hogy az ezüst Spider elsőre nem nagyon fogta meg. Pedig amúgy nagyon is kedveli az autókat, főleg Mercedeseket és Volvókat vezet: több 123-as és 124-es limuzin, valamint néhány Volvo 240-es is megfordult a kezei között. A maga játékautós könnyedségével valamelyest az első Mazda MX-5-ösre emlékeztető Barchettával ugyanakkor Bea korábban még nem találkozott, így nagy lelkesedéssel pattan be a tulajdonos mellé, hogy egy bemelegítőkör erejéig az anyósülésről ismerkedjen a mélykék kabrióval.

Cuki ez a trükkös kilincs

A Barchetta rögtön a beszállásnál lenyűgözi Beát, a kilincs ugyanis gombnyomásra ugrik elő. Ez már a Barchetta korában is retróelem volt, az ötvenes évek sportkocsijai előtt tisztelgett vele a Fiat. Helycsere után a magas, hosszú lábú Bea gyorsan magára állítja a vezetőülést, a testalkata ellenére hamar megtalálja az ideális pozíciót, a Barchetta ezzel is nyert néhány piros pontot.

Klasszikus kilincs az oldalán: annak idején a Ferrari 212-esnek is ilyenje volt

Bea pillanatok alatt megtalálja az összhangot az autóval, alig telik el néhány perc, és máris fülig érő szájjal esik be a kanyarokba. Elragadtatással beszél a kicsi és könnyű autó teljesítményéről, odáig és vissza van attól, hogy milyen sokáig ki lehet húzatni a fokozatokat, és talán ő maga sem érti, hogy a körülmények viszonylag szerencsétlen együttállása (elsőkerék-hajtás + keresztben beépített motor) ellenére hogyan lehet ilyen pontos az ötfokozatú kézi váltó. Mozgékony, sportos és élvezetes a kis nyitott Fiat, pontosan olyan, amilyennek Bea első ránézésre remélte.

Megy ez rendesen

A teljesítménnyel kapcsolatban Beának nem voltak elvárásai, ha tippelnie kellett volna, 100 lóerő körülire saccolta volna a motor erejét. Ennél azért valamivel többet, 131 lóerőt tud, de az alig valamivel több mint egytonnás kabrióban ez is bőven elegendő. Beának tetszik, hogy a kormány mögül a hosszú motorháztetőt és a hangsúlyos sárvédőket is látja: “Majdem olyan, mint egy 911-esben” – bukik ki belőle hirtelen a szakértő, nagy magasságokba emelve ezzel a Barchettát. Egyedül a fordulókörrel nincs kibékülve. “Furcsa, hogy ilyen óriási hely kell egy ilyen pici autónak, a Volvóval és a Mercedesszel már rég’ megfordultam volna” – morog egy kicsit, a próbakör végén mégsem tűnik túl lelkesnek, amikor át kell szállni az Alfába.

Elegáns műszerek a Barchetta műszerfalán

A Barchetta akkor kezd igazán hiányozni Beának, amikor rögtön az Alfa agyondizájnolt kilincseivel meggyűlik a baja. A nehéz ajtó kiráncigálása után át kell még lépnie a magas és széles küszöböt is, mielőtt belesüppedhet a kényelmes bőrülésbe. Ellentétben a Barchettával, amely gumicsónakhoz hasonló nyitottságérzést ad, az Alfában Bea sokkal mélyebben ül. A kilátás nem az igazi, a kormány mögül nehéz megbecsülni a Spider méreteit. Hol a vége ennek az autónak? Mintha Bea ezt kérdezné, de nem meri hangosan.

Belül sokkal jobb

A méretes szélvédő nagyon lapos szögben áll, de Bea a Spiderben is kényelmesen el tud helyezkedni, a kezdeti ellenérzések után a műszerek kifejezetten tetszenek neki. “Belülről sokkal jobban néz ki az Alfa, mint kívülről. Mutatósak az ülések, a középkonzol kiegészítő műszerei kellemes szimmetriát teremtenek a légbeömlőkkel” – értékel Bea, akinek amúgy van is érzéke ezekhez a dolgokhoz: eredetileg ipari formatervezést akart tanulni. A slusszkulcs elfordítása után Bea nem vacakol sokáig, határozottan odalép a Spider gázpedáljára, néhány pillanattal később már negyedik fokozatban jár. Rögtön feltűnik neki, hogy a kétliteres motor erősebb és nyomatékosabb a Barchettáénál, lelkesen dicséri a hangját is.

Az ülések és az üléspozíció egyaránt kifogástalan az Alfában

A két vezérműtengelyes, 16 szelepes motor alapjaiban egyébként szoros rokonságban áll a Barchettáéval, az Alfa mérnökei azonban több módosítást végrehajtottak rajta. Többek között új hengerfejet és kettős gyújtásrendszert (Twin Spark) fejlesztettek hozzá, illetve kiegyenlítőtengelyek beépítésével gondoskodtak a lehető legfinomabb járáskultúráról. Noha a forradalmi Spider a fronthajtással és keresztben beépített motorral szakított az Alfa Romeo hagyományaival, ráadásul még megosztó, futurisztikus formatervet is kapott, menet közben ebből semmi nem érződik: az Alfa legszebb éveit idézi a hangja, és vezetni is jó. A Fiat anyagi okok miatt kényszerült egyébként arra, hogy a Spidert és a Barchettát nagyszériás alapokra építse – az utolsó hátul hajtott Fiat, az Agenta akkor már régen halott volt.

Punto a Tipo ellen

A Barchetta az első, 176-os kódjelű Fiat Puntóval osztozik a padlólemezén, amelyből kabrió változatot is készítettek. Az Alfa Spider szedán testvéréhez, a 155-öshöz hasonlóan a mára kis híján elfeledett, annak idején Golf-riválisnak szánt Tipo alapjaira épült, bár a hátsó felfüggesztéseket alaposan átdolgozták az Alfa mérnökei. Egy hihetetlenül összetett, kereszt-, hossz- és ferde lengőkarokból álló bonyolult konstrukciót alkottak, hogy a Spider Alfához méltó vezetési élményt nyújtson. És valóban olyan, mint egy régi iskola szerint készült hátsókerék-hajtású modell. Nemcsak a futóműve, hanem a hajtása is sokkal kifinomultabb, mint az egyszerűségében nagyszerű Barchettáé, amelynek becsületére szóljon, hogy varázslatos dolgokra képes a teljesen egyszerű Punto-futóművel is.

A két Fiat DOHC-négyhengeres szoros rokonságban áll egymással. Az Alfa-mérnökök több módosítást végrehajtották, a márka védjegyének számító Twin Spark gyújtással is felszerelve a motort

Akinek 155 lóerő nem elég, választhatja a Spidert a csodálatosan szóló, a klasszikus Alfa Romeo-hagyományokra építő V6-ossal is, ami 240 lóerős teljesítményt jelent. Noha az impozáns, négy vezérműtengelyes, 24 szelepes motor könnyeket csal minden Alfa-rajongó szemébe, a Spiderhez jobban illik a valamivel visszafogottabb, 192 lóerős kétliteres motor.

Persze hogy a Barchetta!

A 155 lóerős Twin Sparknak sem kell azonban szégyenkeznie a teljesítménye miatt, soha nem érződik gyengének. 4500-as fordulatszám fölött még bőven van benne erő, a tartalékai lenyűgözőek, a piros tartomány a Barchettához hasonlóan csak 7000-nél kezdődik. A Barchettánál üresen majdnem másfélszer nehezebb Spider a 24 lóerős többletteljesítménnyel pontosan ugyanannyi idő alatt gyorsul 160 km/h-ra, mint a Fiat, összességében azonban az Alfa – kifinomult aerodinamikájának köszönhetően – jobban megy, a végsebességét 216 km/h-nál éri el.

A Fiat korábban élvezetes autókat épített a mindennapokra. A Barchetta és a Spider az utolsók ebből a fajtából

A nap végére Bea is összebarátkozik a Spiderrel, az első benyomásán azonban nem lehet változtatni. “Sokkal jobban megy, mint ahogyan kinéz. Kívülről inkább szobor, mint autó, de vezetés közben úgysem látni. Ha választanom kéne, persze hogy Barchetta!”

Szavazás

Neked melyik tetszik jobban a két olasz roadster közül?

Kérjük várjon ... Kérjük várjon ...

Kommentek

Mit tud 100 000 km után a Škoda Octavia?

Nem kíméltük a szerkesztőség tartóssági tesztjére Scout kivitelben és kétliteres dízelmotorral érkező Octaviát. A 100 000 kilométeres nyúzás végére a közkedvelt kombi hibáira is fény derült.

Mennyit javult ötven év alatt a Mercedes?

Az állólámpásnak nevezett W114-essel a Mercedes-Benz 1968-ban vetette meg a lábát a nagypolgári autók piacán. A mai napig ezt az örökséget és a csillaggal járó büszkeséget hordozza az E-osztály.

Nincs ennél gyorsabb madár

Szárnya van, de nem madár. Nem is repülő. A Tesla Model X a felső kategóriás autók közé fészkelt be. Hétüléses, és gyorsabb, mint a gondolat. Két fecske már csinál nyarat?

Elég 510 lóerő a BMW M3 ellen?

Korábban kategóriájának királyává koronázták a Nordschleifén, most versenytársai ellen kell bizonyítania az Alfa Romeo Giulia QV sportlimuzinnak. Ha a BMW M3 Competition és a hasonlóan izmos Mercedes-AMG C 63 S modell ellen szeretne bizonyítani, akkor az olasznak többet kell mutatnia egy gyors körnél a zöld pokolban.

A főnök még több Verstappent akar az F1-be

A Forma-1 motorsportért felelős igazgatója, Ross Brawn arról álmodik, hogy a közeljövőben még több Max Verstappen versenyez majd a sorozatban.

Élesben veti be elektromos haszonjárműveit a Mercedes

Bár még nincs sorozatgyártásra alkalmas elektromos változat a Vitóból és a Sprinterből, mégis élesben tesztelhetik őket a következő években.

F1: Ha gyors a Ferrari, Vettel marad

A Ferrarinak akkor van a legnagyobb esélye a Sebastian Vettellel való szerződéshosszabbításra, ha gyors autót adnak alá. De mi lesz Räikkönennel a felpörgött Vettel mellett?

Kiderült, hogyan úszható meg az 50 ezres bírság

Lehet egy módja annak, hogyan kerülhető el a közterület-felügyelők által kiszabott 50 ezres bírságok kifizetése.

Durva rekord a magyar autópályákon

Az előző évhez képest 2016-ban jelentősen nőtt a bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma Magyarországon.

F1: A kis Schumacher is világbajnok lenne

Michael Schumacher fia, Mick édesapját tekinti a bálványának, így ő is szertne a Forma-1-es világbajnoki címig jutni.

BMW M8: új legenda születik

Az 5-ös és 7-es szériákkal közös padlólemezre épül a leendő BMW 8-as szuperkupé. Már az M-verzióját tesztelik.

F1-es motorértekezletre megy az Audi

Német sajtóértesülés szerint a jelenlegi motorgyártók mellett a Volkswagen-csoport egyik képviselője is ott lesz a Forma-1-es erőforrások jövőjét illető pénteki megbeszélésen.

Egykori KGB-s autót 4,5 millióért? Valaki?

A V8-as Tatra egy KGB-s változata került fel nemrég az eBay-re, amire most bárki licitálhat.

Elektromos terepkupét fejleszt a Škoda

305 lóerős, összkerékhajtású hajtáslánc, 500 kilométeres hatótávolság: a Škoda Vision E magas szinten indítja a cég elektromos offenzíváját.

Nagyon jó hír jött az uniós közlekedési balesetekről

Kétéves stagnálás után tavaly ismét csökkent a halálos közúti balesetek száma az Európai Unióban.

Alonso: Nincs több kávészünet!

Fernando Alonso szerint belülről egészen nagy a különbség a korábbi és a 2017-esautók között, a kanyarsebesség elképesztő. Még a McLarenben is.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.