Mivel a változás amúgy elég nagy csendben ment végbe, nem árt sokadszor is felhívni rá a figyelmet: a Mercedes dízelmodelljeinek hátulján egy ideje már nincs CDI- vagy Bluetec-felirat, a régi hagyományokhoz illően egy visszafogott d betű jelzi, hogy a benzinkúton a gázolajos pisztolynál kell megállni. A d betűt még azokban a boldog békeidőkben ragasztgatta autói hátuljára a Mercedes, amikor nem kellett árgus szemekkel lesnie, hogy mit csinál a konkurencia, aztán lépéskényszerbe került. Bizonyos értelemben a 2012-ben bemutatott A osztály is ennek esett áldozatául.

Röviden

BMW 116d EDE: 116 LE, 0-100 km/h 10,4 s, 7 602 000 Ft-tól Mercedes A 220 d: 177 LE, 0-100 km/h 7,5 s, 9 730 740 Ft-tól

Szerencsére a Mercedes is hamar felismerte, hogy az A osztály futóműhangolásával átesett a ló túlsó oldalára, a frissítésnél ezért érezhetően kényelmesebbre hangolták a felfüggesztéseket, sőt adaptív lengéscsillapítók (416 560 Ft) is megjelentek a kínálatban. Az igazán kemény időket időközben már a BMW 1-es sorozata is maga mögött hagyta, a nagyjából fél évvel ezelőtti frissítésnél ugyanis a bajorok kompaktja is puhábbra hangolt futóművet kapott. Emiatt adta magát, hogy ebben a tesztben a frissített A osztály ellenfele legyen.

Érzékeny futómű

Már néhány méter megtétele után feltűnő, hogy a keresztbordákra és felfagyásokra érzékenyen reagál az A osztály új hangolása, de anélkül, hogy túlságosan puhának érződne az autó. A kis Mercedes nem jön zavarba a mély kátyúkkal szaggatott, különösen elhanyagolt utakon sem, elviselhető marad az utazási élmény, nem ráz bosszantóan az autó.

A helykínálat és az átláthatóság egyik kompaktnak sem tartozik az erősségei közé

A nagyobb komfort többek között a lengéscsillapítókba épített, elektronikusan vezérelt szelepeknek köszönhető, amelyek folyamatosan szabályozzák az olajátfolyást, és ezáltal a keménységet. Jó tudni, hogy a vezető által választott módot az elektronika azonnal felülírja, amint a szenzorok erős karosszériamozgást vagy farkitörést érzékelnek. Egyes pillanatokban az elektronika képes keményebb beállításokat biztosítani, hogy megkönnyítse a vezető számára az autó irányítását.

Sima egyenesfutás

Ilyen kritikus szituációkba a menetpróbán szerencsére nem kerültünk, az új hangolás áldásos hatásait főleg kanyargós országutakon élvezhettük ki. Jól vizsgázott ezeken a kilométereken a korrekt visszajelzéseket adó, nem túlságosan kihegyezett kormányzás is, autópályán rendíthetetlen egyenesfutással kényezteti vezetőjét a frissített A osztály.

Az új lökhárítókat és fényszórókat legfeljebb a profik tudják kiszúrni

Jól érezhető, hogy a különböző módokban nagyon különböző az autó viselkedése: Sport állásban nemcsak a futómű keményedik fel, a 2,1 literes dízelmotor is jóval készségesebben reagál a gázadásra, ezzel párhuzamosan csökken a szervorásegítés. Ezzel szemben Eco módban a hétfokozatú automata váltó kerüli az erőteljes visszaváltásokat, de így is próbálja kihasználni a maximális 350 Nm-es forgatónyomatékot.

A BMW sportosabb

Az 1-es kormányzása továbbra is közvetlenebb, összességében élénkebbnek érződik az autó. A BMW sokkal lelkesebben fordul, és jobban megdolgoztatja vezetőjét, mint az A osztály, ezért és a hátsókerék-hajtásért cserébe viszont jóval több koncentrációt is követel. Kényelem szempontjából az utasoknak semmilyen kompromisszumot nem kell kötniük: az 1-es adaptív futóműve (366 100 Ft) is példásan rugózik, a kisebb 16 colos felniknek köszönhetően ráadásul a menetkomfort is jobbnak tűnik, mint a 18-asokkal szerelt A osztályban.

A Mercedes maga is rájött, hogy az A osztály hangolása kezdetben túlságosan sportosra sikerült

A Mercedes 177 lóerős motorjánál jóval gyengébb a 116d Efficient Dynamics 116 lóerős háromhengerese, valójában nem is méltó ellenfelei egymásnak. Közvetlen összehasonlításhoz szerencsésebb lett volna, ha a Mercedes 180 d változatban érkezik, ennek teljesítménye 109 lóerő, szén-dioxid-kibocsátása pedig az 1-esével megegyező 89 gramm/100 km, de a teszt időpontjában sajnos nem volt elérhető. A ráncfelvarrással új négyhengeres benzines alapmotort is kapott az A osztály, a 102 lóerős A 160-at azonban Magyarországon nem forgalmazzák. A sportos A 45 AMG 360 helyett immár 381 lóerős, és részlegesen önzáró differenciálművel is rendelhető.

Különböző stratégiák

Az A osztályon történt változtatások egyébként elhanyagolhatók: az új lökhárítók és lámpák (elöl xenon helyett LED-ekkel) legfeljebb a szakértőknek tűnnek fel, ahogy az is, hogy a multimédiás kijelző átmérője 7-ről 8 colra nőtt. 2016 elejétől lesz képes az infotainment rendszer okostelefonokra telepített appok megjelenítésére Apple Carplayen és Mirrorlinken keresztül, és mivel a navigációs appok futtatása sincs korlátozva, várhatóan sokan lespórolják majd az 1 220 470 Ft-os Comand Online rendszert az extralistáról.

Nagyobb kijelző az okostelefon-generáció számára az A osztályban

A BMW teljesen más stratégiát követ a fedélzeti elektronikával kapcsolatban, a bajorok tudatosan mellőzik a Carplayt és a Mirrorlinket. Noha saját fejlesztésű okostelefon-csatlakozóján keresztül az 1-es is képes egyes appok központi képernyőn való megjelenítésére, a BMW elsősorban saját online megoldásaira épít, amelynek része a (Magyarországon még nem elérhető) személyiasszisztens-szolgáltatás is.

Helyből nincs sok

A két kompakt belső helykínálat és átláthatóság szempontjából abszolút azonos hullámhosszon van, centiméterekben alig érezni, hogy a fronthajtású kialakítás miatt az A osztály elméleti előnyben van. Továbbra is szűkös a hely hátul, az ajtónyílások pedig az ideálisnál keskenyebbek.

A ráncfelvarrásnál jobb anyagok kerültek az 1-es utasterébe, és módosítottak az adaptív futómű beállításain

Ez azonban eddig is így volt, és ha valamire, ennek az eladásokra egyáltalán nem volt hatása. Sőt, az olyan testvérmodellekkel, mint a CLA és a GLA a Mercedes több mint kétszer annyi fronthajtású autót ad el, mint korábban, ebből az A osztály részaránya hatvan százalék. További örömteli adat a Mercedes számára, hogy az autó vásárlóinak átlagéletkora 13 évvel csökkent.

A mi véleményünk

Az A osztály sikeres, népszerű modell, így érthető, hogy az esedékes frissítés során nem vitték túlzásba a változtatásokat. A Mercedes hozta a kötelezőt, az új futóműhangolással kijavította az autó legnagyobb hibáját. És ami igazán jó, hogy az alapfutómű hangolása nagyjából a feláras adaptív rendszer komfort beállításának felel meg, így az A osztály leendő vásárlói úgy jutnak több kényelemhez, hogy közben nyugodtan megspórolhatnak egy drága extrát. A frissítés óta az 1-es is bizonyítja, hogy a sportosság és a kényelem nem feltétlenül zárja ki egymást, vagyis szerencsére úgy tűnik, hogy vége azoknak az időknek, amikor mindent a vezetési élménynek rendeltek alá a két kompaktnál.   Ilyen és ehhez hasonló cikkeket olvashatsz az Autó Magazinban. Keresd az újságárusoknál a friss számot!