A nagy Tesla-rekord: árammal Európán át

Egy kalandos út története

Szerző: Markus Stier levél küldés  Koncz Dávid levél küldés 
Dátum: 2016.01.25. 15.30

Van egy maroknyi villanyautó-mániás, akiknek hiába mondják, hogy az e-autók nem alkalmasak utazóautónak. Négy Teslával indultak el Spanyolországból Európa tetejére.

A végén az a néhány órácska már igazán nem számított. Alig várta ugyan az elcsigázott csapat, hogy a rekordautóval és az Északi-fok végre kézzel tapogatható szikláival elkészüljenek a várva várt fotók, a királyt azonban mégsem lehetett csak úgy megzavarni. Márpedig V. Harald norvég király, a trónörökös Haakon és kedves felesége, Mette-Marit is pont ezen a napon látogatta meg a királyság legészakibb pontját, bár túl nagy felhajtást azért nem csaptak maguk körül. Még az is lehet, hogy csak kedvességből időzítették erre a napra a látogatást, ők sem akartak lemaradni a nagy eseményről.

A kellemes skandináv nyár legszebb napján, augusztus 11-én, kedden, délután fél négy körül történt, hogy a már nem annyira vakítóan fehér Tesla S 85D hivatalosan is begurult az Európa legészakibb pontján kialakított parkolóba. 6425 kilométer volt ekkor az autó háta mögött, és nem utolsósorban egy új világrekord az “egész Európa átszelése a legrövidebb töltési idővel” címszó alatt a Guinness Rekordok Könyvében. Eredetileg 22 órás időlimitet tűztek ki a Guinnessnél, de ezt az ötletgazda Michael Willberg szerint jócskán sikerült alulmúlni 20 órával és 15 perccel.

Nyolc és fél óra késés

Annál fájóbb, hogy a második, saját maguk elé kitűzött célt nem sikerült teljesíteniük. “96 óra” – áll a másodpilóta és ruhagyártó Martin Wrobel által készített sapkákon és pólókon, ennyi idő alatt szerették volna megtenni a dél-spanyolországi Tarifából a Norvégia tetejéig vezető utat. Végül 104 óra és 30 perc lett belőle, ami azért nem tragédia, és rögtön vidámabb is lett a hangulat, amint a nap kibújt a felhők közül, meleg fénybe burkolva a tájat. Előkerültek a régóta tartogatott termoszok, a célba érés örömére a csapat igazi üvegpoharakba és porceláncsészékbe töltötte ki a nagy pillanatra tartogatott tejes kávékat és cappuccinókat.

“Rettentő kimerültek, de végtelenül elégedettek is vagyunk” – böki ki Willberg. Ez azért különösen fontos, mert tulajdonképpen az egész akció kiváltó oka az elégedetlenség volt az elektromos autók megítélésével kapcsolatban. Willberg belefáradt abba, hogy a politika és a média egyaránt a városi közlekedés jövőjeként emlegeti az elektromos járműveket, a hatótávolsággal kapcsolatos kompromisszumok miatt utazóautóként még véletlenül sem említve őket. Korábban egyébként Willberg sem elektromos autóval, hanem egy nagyon kényelmes Mercedes S 600 L-lel járt, egészen addig a pillanatig, amíg rá nem döbbent, hogy a munkahelyéig vezető tíz kilométeres útra óriási pazarlás ilyen autót tartani. A Tesla Model S-sel 50 méter volt a próbaút: “Ez az!” – mondta Willberg, és nyomban aláírta a szerződést.

Megosztott közösség

Az alternatív hajtás híveinek közössége alaposan megosztott, a hibridek rajongói mellett külön csoportot alkotnak a hidrogénes aktivisták, a tiszta elektromos hajtást propagálók, és persze a Tesla-mániások. Ők azok, akik a lemondások nélküli vezetési élményben hisznek, azaz abban, hogy a nagy teljesítmény igenis kombinálható nagy hatótávolsággal.

A Tesla-alapító Elon Musk követői ráadásul nemcsak szájkaratében erősek, tettekkel is bizonyítják, hogy a korlátozott hatótávolsággal kapcsolatos akadályok könnyedén legyőzhetők. Ott van például a spanyol Rafael de Mestre, aki a Roadsterjével már megkerülte a földet. Aztán Teslával senki nem tett még meg annyi kilométert, mint Hansjörg von Gemmingen báró, aki már több mint 400 ezer kilométert pakolt a Roadsterjébe, és persze szót érdemel Eberhard Mayer is, akinél gyorsabban senki nem vásárolt Tesla Model S-t Németországban. Gyerekjáték volt rábeszélni mindhármukat, hogy vegyenek részt a rekordkísérletben.

Mindannyian saját autójukkal vágtak neki a kalandnak, Willberg a vadonatúj S 85D-jével “nevezett”. Az indulás előtt nem sokkal jött azonban a meglepetés, pontosabban az értesítés, hogy a hajóval érkezett autó a kirakodásnál megsérült. Szerencsére a Teslát nem sokáig kellett győzködni a rekordkísérlet fontosságáról, rövid határidővel új autót küldött a gyártó. De innen sem ment minden zökkenőmentesen, rögtön a nyitóetappal megszenvedett a kvartett. Noha a Tesla óriási tempóban építi ki az európai gyorstöltő-hálózatát, az ibériai félsziget egyelőre amolyan senki földje.

Gazzal benőtt töltők

Még az országban többé-kevésbé jól kiépített Chademo-állomások is csak korlátozottan hozzáférhetők, így a csapatok rögtön az út elején külön utakon indultak el töltőket keresni. Egyes ipari területeken gaz nőtte be a töltőket, és éjszakára egyébként is bezárták a telepeket, más állomásokat meg ugyan jelöltek az interneten, a valóságban azonban tágas parkolókat találtak a helyükön a csapatok. Egy alkalommal spanyoltudás nélkül próbáltak arról érdeklődni egy benzinkúton, merre találják a legközelebbi töltőt, az egészből azonban csak annyit értett a kutas, hogy akkumulátor és áram – így a kezükbe nyomott egy bikakábelt. “Tudtam, hogy a spanyolországi rajt lesz a legnagyobb kaland” – mondja Willberg, bár ezzel kapcsolatban azért tévedett.

És ezért csak magát okolhatja: a harmadik nap reggele volt, a négyfős csapatból ketten az igazak álmát aludták a hátsó ülésen. amikor Willberg Norvégiában egy pillanatra elveszítette a koncentrációját. Nem történt nagy tragédia, elnézett egy balos kanyart, lecsúszott a padkára, és kivégzett egy útjelző táblát. Az eredmény: a jobb oldali tükör és jobb első ablak összetört, az ajtók és a sárvédő enyhén behorpadtak, egyébként az autó járóképes maradt.

De ahogy a holdraszállásnál is mondták: a kudarc nem opció. A következő töltőpontnál, Mosj?enben sikerült megoldást találni az üvegproblémára, ebben a helyi specialisták, Andreas és Solve segítettek. A két szakember pillanatok alatt fóliával pótolta a kitört üveget, és még pénzt sem voltak hajlandók elfogadni a munkáért, így támogatva a rekordkísérletet. A túra híre a közösségi médiában is gyorsan terjedt, Setermoenben Truls Johnsen például csak azért motorozott el sietve a helyi töltőponthoz, hogy tippeket adjon a töltők helyével kapcsolatban a következő 500 kilométerre.

477 kilométer töltés nélkül

A rátöltés nélküli leghosszabb etapot még Spanyolországban teljesítette a csapat Tarifa és Alicante között, ez összesen 477 kilométer volt, holott a Tesla szerint az autó maximális hatótávolsága 425 kilométer. Menet közben, az autópályákon 110 és 130 km/h közötti volt az utazótempó, az országutakon 60 és 100 km/h közötti sebességet tartott a csapat. Az itt-ott elvesztegetett órák ledolgozására nem volt lehetőség, a Guinness felügyelői a telepített GPS-jeladókkal folyamatosan figyelték, hogy nem hajt-e gyorsan a csapat. A nagy sietségnek egyébként sem lett volna túl sok értelme.

A hosszú utakon megszokott pisi-, cigi-, kávé- és fotószünetek mellett az autó összesen 27-szer állt meg töltés miatt. A legrövidebb megállás 18, a leghosszabb 110 percig tartott, ezt a harmadik sofőr, Frank Mischowski – saját bevallása szerint – alig bírta kivárni. “Ebben a pillanatban bármit megtettem volna egy gyorstöltőért” – vallotta be az út végén. A legtöbb gyorstöltőt hotelek és éttermek mellett találta a csapat, így volt ez a Toftaholm birtoknál is a svédországi Smalandban. Hála a Tesla-sofőröknek, ide egy rakás új vendéget is vonzott a túra, úgyhogy nem csoda, hogy tréfálkozni is volt kedve a tulajdonosnak: minden idők legjobb nyaráról kezdett mesélni, miközben Skandinávia éppen minden idők legesősebb júliusán volt túl.

A gyorstöltő-hálózat rohamosan bővül, így Michael Willbergnek sincs kétsége afelől, hogy a csapat rekordja valószínűleg nem lesz hosszú életű. De az út végén legalább sikerült még valamiben úttörővé válniuk: Willberg és Mischkowski az út elején megfogadták, hogy a célba érés után megmártóznak az óceánban. Sokáig kerestek egy megfelelő helyet a fürdéshez, végül a 2400 főt számláló Honningsv?gban kötöttek ki. Itt teljes értetlenség fogadta a tervüket, de a helyiek végül csak annyit mondtak: “Hát, ilyet sem csinált még itt senki.”

Kommentek

Mit tud 100 000 km után a Škoda Octavia?

Nem kíméltük a szerkesztőség tartóssági tesztjére Scout kivitelben és kétliteres dízelmotorral érkező Octaviát. A 100 000 kilométeres nyúzás végére a közkedvelt kombi hibáira is fény derült.

Mennyit javult ötven év alatt a Mercedes?

Az állólámpásnak nevezett W114-essel a Mercedes-Benz 1968-ban vetette meg a lábát a nagypolgári autók piacán. A mai napig ezt az örökséget és a csillaggal járó büszkeséget hordozza az E-osztály.

Nincs ennél gyorsabb madár

Szárnya van, de nem madár. Nem is repülő. A Tesla Model X a felső kategóriás autók közé fészkelt be. Hétüléses, és gyorsabb, mint a gondolat. Két fecske már csinál nyarat?

Elég 510 lóerő a BMW M3 ellen?

Korábban kategóriájának királyává koronázták a Nordschleifén, most versenytársai ellen kell bizonyítania az Alfa Romeo Giulia QV sportlimuzinnak. Ha a BMW M3 Competition és a hasonlóan izmos Mercedes-AMG C 63 S modell ellen szeretne bizonyítani, akkor az olasznak többet kell mutatnia egy gyors körnél a zöld pokolban.

Miért csökkentették 70-re a tempót a reptéri úton?

Pár hónapja felvetettük a Budapest Közútnál, hogy tán újra kéne gondolni a repülőtéri gyorsút forgalmi rendjét. És, Isten irgalmazzon lelkünknek, újra is gondolták!

Morbid: El akarták lopni a Ferrari-alapító maradványait

Az olasz rendőrség kedden közölte, hogy sikerült meghiúsítaniuk a néhai Ferrari-alapító, Enzo Ferrari földi maradványainak ellopását. Váltságdíjra utaztak a reménybeli sírrablók.

F1: A Merci-főnökön röhög az egész internet

Toto Wolff beindította a mémgyárakat az Ausztrál Nagydíjon bemutatott asztalcsapkodásával.

Videó: Ilyen közel voltak a nézők Vettel Ferrarijához

Sebastian Vettel melbourne-i fedélzeti kamerás felvételéből látszik igazán, mennyire veszélyes volt, hogy a nézők már a levezető körön a pályára rohantak.

F1: Lewis Hamilton önéletrajzi filmet tervez

Nem lát megfelelő színészt, ezért önmagát alakítaná.

F1: Bahreinben dől el, mi is van az előzésekkel

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint meg kell várni a Bahreini Nagydíjat az előzésekkel kapcsolatos végleges elemzésekhez.

Nagy lebukás, tényleg sok a magyar gyorshajtó

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is.

F1: Vérfürdő készül a középmezőnyben

Az első három csapat kiléte világos, de a best of the rest pozíciójáért 2017-ben öldöklő csata folyhat a Forma-1-es középmezőnyben. Ki van előrébb, ki bírja tovább a fejlesztési versenyt?

Tarlós téved – visszaszólt a bírságoló közteres

Több ponton vitatja a főpolgármester állításait az autósokat személyenként akár tucatnyi 50 ezres bírsággal nyakon öntő közteresek főnöke.  Tarlós szerint ne fizessenek, az ügyvéd szerint ez butaság.

F1: Nem a trükkös futómű csinálta ki a Red Bullt

A Red Bull szerint a felfüggesztésekre vonatkozó új szabályoknak nincs közük ahhoz, hogy a csapat a Ferrari és a Mercedes mögé szorult az Ausztrál Nagydíjon.

F1: Ő lesz Räikkönen utódja?

A Ferrari korábbi csapatfőnöke szerint megvan, kire cserélhetné a veterán Kimi Räikkönent a Ferrari 2018-ban.

Használt hibrid buszokat vásárol a főváros

Újra visszatérhetnek a hibrid buszok Budapestre, igaz, ezek használtak lesznek és csak szóló kivitelűek.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.