650 744 az órában – Kilométerkirály autók

650 744 az órában – Kilométerkirály autók

Szerző: Michael Schröder levél küldés  Szántó Péter levél küldés 
Dátum: 2015.09.21. 10.20

Találtunk egy igazi kilométerkirályt: Roland Kleinwächter 18 közös évet húzott már le Volvo 850 TDI-jével, a kombi eddig 650 744 kilométert futott.

Ha autókról van szó, Roland Kleinwächter már tudja, hogy milyen egy igazi, hosszú távú kapcsolat: az idén 36 éves Roland 18 esztendős volt, amikor megtette az első kilométereket fehér Volvo 850 TDI-jével. Az akkor mindössze tízhónapos, addig nagyjából 40 ezer kilométert futott kombi az édesapjáé volt, most már 650 744-et mutat az órája – de Rolandnak esze ágában sincs megválnia az imádott családi örökségtől.

Kevés autóban mutat ennyit a kilométeróra...

“Az egymilliót simán elérjük közösen” – fogadkozik a nagy Volvo-rajongó, és őt ismerve egyetlen másodpercig sem lehet kételkedni abban, hogy tényleg így lesz. De erről később.

Egyszer csak lett egy verseny

Tulajdonképpen a véletlen műve, hogy a “fehér villám” becenevű Volvóból híresség lett, Roland ezt bátyjának, illetve egy általa a német testvérlapunk szerkesztőségébe küldött e-mailnek köszönheti. Kollégánk, Alf Cremers még tavaly vásárolt egy Volvo 960 kombit, amelynek órája a vásárlás pillanatában 407 212 kilométert mutatott. Alf számára ez szinte elképzelhetetlen volt, szuperlativuszoktól hemzsegő cikkében a sokat futott autók királyaként emlegette a Volvót.

Werder Bremen-rajongóként majdnem minden hazai meccsen ott van Roland. Ez 850 kilométer minden hétvégén

A nagy lelkesedésben meghirdetett egy versenyt is az olvasók számára, a legtöbbet futott youngtimer autót keresve. A feltételek nem voltak túl bonyolultak: forgalomba helyezett, érvényes műszakival rendelkező járművek versenyezhettek a megtisztelő címért, más megkötés nem volt.

Volt, akit ki kellett zárni

Majdnem kétszáz levél érkezett a szerkesztőségbe, a beküldött autók döntő többsége azonban “mindössze” 2-300 ezer kilométert futott. Két jármű sajnos egyből ki is esett a versenyből: 1987-es építési évével az egyik olvasó által beküldött Volvo F12-es például beleillett ugyan a youngtimer-kategóriába, de ezt a versenyt személy-, nem pedig teherautók számára hirdették meg.

Eddig nem volt komoly hibája a Volvo 850 TDI-nek. A következő cél az egymillió kilométer

Ugyanerre a sorsra jutott a potenciális győztes is, egy Mercedes-Benz 300 D is. Az autó ugyan elismerésre méltó 665 000 kilométert futott eddig, de erre sajnos nincs hiteles bizonyíték. A beküldő, Heinz-Jürgen Franke szerint a kilométeróra 588 000 futott kilométer után felmondta a szolgálatot, a jelenlegi állást többé-kevésbé hasraütésszerű becslés alapján állapította meg. Kár érte.

Hű társak

A beküldők közül sokan nemcsak kilométeróra-állást és fotót mellékeltek a levelükhöz, az alkalmat kihasználva részletesen be is mutatták autójukat. A negyedik helyezett Christoph Dammann például hosszasan ecsetelte, hogy milyen módosításokat hajtott végre VW Passat Variantjának futóművén (Sachs-féle gázos lengéscsillapítók), és hogy autója nemrég sportkipufogót is kapott, amelyet ráadásul sikerült úgy felszerelni, hogy alig lehet észrevenni.

Imádott Volvóját semmi pénzért sem cserélné el másra: Roland Klenwächter már a következő álomhatár elérésére készül

Guido Schuchert azt ecsetelte hosszasan, hogy milyen életmentő beavatkozásokat kellett már végrehajtania kettes Golfján (nyolcadik helyezett): sok egyéb mellett 400 ezer kilométer után használt főtengely került az autóba egy másik 16 szelepes motorból. 412 589 kilométer után a következőket írta autójáról: “A 90 lóerős 1,8 literes motor sajnos nem is annyira elpusztíthatatlan, mint sokan állítják róla.” A sok nyűg ellenére a 2002-ben, 50 ezer forintért vásárolt autót továbbra is napi szinten használja felesége, illetve lánya.

Jó kiállású a svéd kombi, a mindennapokban és utazóautóként is megállja a helyét. Már 19 országban járt

A messze leghosszabb beszámoló azonban Lutz Kleinwächtertől, Roland bátyjától érkezett, aki részletesen dokumentálta az autó és tulajdonosa közötti 18 éves kapcsolat történetét, amely jó esetben még legalább ugyanennyi évig kitart majd. Az írás olyan jól sikerült, hogy a fehér Volvóra kilométerrekord nélkül is kíváncsiak lettünk volna.

Mindent a fociért

Amíg a fotók készültek az autóról, Roland csak mesélt és mesélt a fehér kombiról, amelytől talán soha nem válik meg. A rengeteg kilométer hobbijának, a groundhoppingnak köszönhetően jött össze. “Ennek az egésznek egyszerű a lényege: arról szól, hogy a lehető legtöbb focistadiont látogassuk meg” – magyarázza a Werder Bremen hűséges szurkolója, aki magától értetődően majdnem az összes hazai meccsre elautózik wiesbadeni otthonából. “Ez önmagában 850 kilométert jelent minden egyes hétvégén” – számol Roland.

483 000 km 2. hely: VW Polo Coupé (1983, Volker Schubert, Lohmar)

2008-ban, az osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon Roland a Volvóval autózott el a német válogatott összes meccsére, de ez még semmi: négy évvel később szintén a kombival vágott neki egy ukrajnai túrának, Lvivbe autózott a német válogatott után. Roland persze Bajnokok Ligája-meccsekért is hajlandó sok ezer kilométert lehúzni a kormány mögött, így járt többek között Olaszországban, Spanyolországban, Andorrában, San Marinóban és Liechtensteinben is. A “fehér villám” eddig összesen 19 országba jutott el.

A Volvo hazatért

Ezek közül természetesen nem maradhatott ki a Volvo hazája sem, egy Svédországot és Norvégiát átszelő autós túrán Roland tízezer kilométert pörgetett a kombiba. “Annak ellenére, hogy négyen utaztunk rengeteg csomaggal, a túrát abszolút hibamentesen teljesítette az autó” – meséli büszkén Roland, mutogatva a túrán készült fotókkal dekorált tablót. Az autóban még az első motor és automata váltó dolgozik, erre különösen büszke a tulajdonos. Mindössze egyszer kellett cserélni a hengerfejtömítést, nagyjából egy évvel ezelőtt pedig a hűtővel volt egy kis probléma. És hogy Roland elcserélné-e a Volvót egy új autóra? “Ki van zárva” – jön az egyértelmű válasz.

479 000 km 3. hely: VW T4 Multivan (1996, Robert Greiner, Weissenhorn)

Ekkora futásteljesítményt illik méltóképpen megünnepelni néha, naná, hogy Roland ebben sem ismer tréfát: a félmilliomodik kilométer tiszteletére például húsz barátját hívta meg, akikkel közösen tolta át az autót az álomhatáron. Roland gondolatban már szervezi a következő nagy bulit: “Az egymillió kilométer könnyedén teljesíthető, de kell még néhány év hozzá.” A Volvónak addig is még egy fontos feladata, Roland esküvőjén kell dolgoznia. Már megvan az esküvő helyszíne is: természetesen a brémai Weserstadionban lesz a ceremónia.

Copyright- 2015  MPS

Kommentek

  • serona

    Az enyémben 400.000 km van. Ford Focus ST 2.0 TDCI (100KW) 2008/9. imádom!

  • Kovacspeter

    Az enyémben 390.000 km van. Volvo 960 2.5, kéziváltó, 1995, imádom!

  • tibor4711

    Az én Passat Variant 1,9D autómban 665.000 km. volt. 1990-es évjárat. Sajnos 2011-ben ellopták. Németországban vettem 1994-ben, 270.000 kilométerrel. Mellékesen a német rendszáma is RÜD volt mint a cikkben szereplő Volvo-é.

Bottas: Szoros lesz Hamiltonnal!

A világbajnok Nico Rosberg helyére igazolt Valtteri Bottas úgy véli, szoros lesz a verseny közte és Lewis Hamilton között, de tudnak majd együttműködni. A finn pilóta első F1-es győzelmére hajt a Mercedesnél.

F1: Fontos vizsgán felelt meg a fejvédő

Az FIA a bevezetés előtt álló fejvédő rendszerrel is szimulálta Fernando Alonso hatalmas 2016-os bukását.

Hivatalos, Massa visszatér a Forma-1-be

Dőlnek a dominók: mostantól egyértelmű, hogy Valtteri Bottas a Mercedesnél folytatja, ugyanis a Williams-csapat hivatalosan is bejelentette, hogy szerződést kötöttek Felipe Massával 2017-re.

F1: Hivatalosan is megvan Rosberg utódja

A Williams hétfőn hivatalosan is bejelentette Felipe Massa visszatérését, ezzel az is végérvényesen eldőlt, hogy Valtteri Bottas lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Ime az új Citroën C3, ami nem csak feltűnő

Az utóbbi években nem volt ennél fontosabb típus a francia márkánál, az egyedi stílussal hódító C3-nak a városi kisautók népes mezőnyében kell helytállnia.

F1: Megmenekülhet a sereghajtó?

Pár napja maradt a csődbe jutott Manor-csapatnak a túlélésre, de úgy tudni, van már érdeklődő, megmenekülhet az alakulat.

Jön az elektromos Master

Nem lesz átlagon felüli a hatótávja, de azért megpróbálkozik vele a Renault az európai piacon.

Házon belül kap konkurenst a Kia Soul

Városicrossover-tanulmányt készít elő a Kia. A Provo koncepcióautó szellemi utódja ősszel léphet színre.

F1: Rénszarvas húzta a világbajnokot

A kétszeres F1-világbajnok Mika Häkkinen a hétvégén megházasodott, a szertartás végén igen rendhagyó, de nagyon stílusos módon távozott a pár.

F1: A Ferrarival együtt jön az új McLaren

A McLaren-Honda is bejelentette 2017-es modelljének leleplezési időpontját, a Ferrarival egy napon mutatják majd be új autójukat. Régi-új szín kerülhet a járgányra?

F1: Hivatalos, hogy Wehrlein a Saubernél folytatja

A Sauber hivatalosan is bejelentette 2017-es felállását. Ahogyan arra hetek óta számítani lehetett, Pascal Wehrlein lesz Marcus Ericsson csapattársa.

F1: A szezon közepétől nyerhet a Red Bull

A Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz csak a 2017-es idény közepétől vár futamgyőzelmeket csapatától. A Renault-n múlik, mennyire lesz sikeres az alakulat.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.