Már fél órája megyünk kifelé, de még mindig nincs vége. Detroit valószínűleg az egyetlen hely a világon, ami kizárólag városszéléből áll. Kétszer háromsávos interstate highway, helyenként akkora kátyúkkal, amiket a megboldogult budapesti Thököly út is megirigyelt volna.

Ipari parkok, plázák, gyorséttermek váltják egymást, végtelen Budaörs, épp csak a hegyek hiányoznak a háttérből. Az egyik szürke kocka mellett – valami területi képviselet irodája lehet, esetleg bútorraktár – bekanyarodunk és a tágas lehajtón megcélzunk egy vörös téglás kockát. Ez is lehetne bármi, de a bejárat előtti térdig érő tábla szerint odabent a világ sokáig leghatalmasabb autógyártójának dicső története lapul. A körítést mindenesetre nem vitték túlzásba.

A Heritage Center hivatalosan nem látogatható, de ha szépen kéri, az igazi autóbolondot azért beengedik. Nemrég a szlovák Mustang Klub (!) is járt itt

A Heritage Center hivatalosan nem látogatható, de ha szépen kéri, az igazi autóbolondot azért beengedik. Nemrég a szlovák Mustang Klub (!) is járt itt


Odabent 175 autó, szépen márkánként (még létező, vagy már megszűnt, egyre megy) csoportokba rendezve. Igazából sokkal több van nekik, kb. 400, de csak ennyi fér be, így is óriási a zsúfoltság. A nagy tömegből azonban minden klikkben kitűnik egy-két autó. Nem vagyok oda az amerikai kocsikért, nem vesz le lábamról sem egy Cadillac méteres uszonya, sem a suvok toronyháznyi hűtőrácsa, sem a muscle carok nyers ereje.Vagyis nem vett le, amíg ebben a bánatos falanszterben meg nem láttam a Chevy El Camino SS-t. Ami egy csoda. Már eleve az ötlet nagyszerű, kupét pick uppal ötvözni csak olyasvalakinek juthat eszébe, akinek irigylésre méltóan kevés gondja van a világra. Pont, mint az 50-es évek végi amerikai autóiparnak. Szóval El Camino, ami egy Chevelle kupé, csak épp ülés helyett egy plató van az első sor mögött. De még milyen! Széles és lapos, mint egy le mans-i versenyautó, a felső éle a B oszlop folytatásaként lejt hátrafelé, olyan, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ott van.

Pontiac GTO-k, ahogy a legtöbben látták őket akkoriban

Pontiac GTO-k, ahogy a legtöbben látták őket akkoriban


Ezt a kocsit így, ahogy van, simán el tudnám képzelni bármelyik túrakocsi bajnokságban, és az a durva, hogy ami a teljesítményt illeti, a legtöbben meg is állná a helyét. Ennek az SS változatnak az ugyanis egy 350 lovas V8-as motort rejt, azaz erősebb, mint például az E36-os BMW M3-as volt. Értik, muscle pick up. 1970-ből való, abból az évből, amikor Amerikában mindenkinek végleg elgurult a gyógyszere. A muscle car mánia csúcsán járunk, mindenki nagyobbat és erősebbet akar a másiknál, a határ a csillagos ég. Az El Camino alapjául szolgáló Chevelle mellett a Chevrolet-nek ott a Camaro és a Nova SS, a Pontiac-nak a GTO, a Biucknak a GSX, de még az Oldsmobile sem tud csendben kötögetni a sarokban, piacra dobja a 442-t. Mind ütős karosszériával készül, mind látványos fényezést és/vagy még látványosabb matricákat kap és mind legalább 350 lóerős.

Meg persze mind 1970-es évjáratú. Nagyon szép idők lehettek azok.