A hét lányai – Ázsiai kitekintő

Egzotikus szépségek, temérdek lóerő

Szerző: Kovács Miklós levél küldés 
Dátum: 2013.04.22. 09.30

Egzotikus hölgyek, egzotikus autók, egy távoli, számunkra érdekes, idegen világból, ahol a szokások merőben mások, de az autó mellett pózoló lányok mosolya ugyanolyan csábító.

Szörényi András kollégánk Kínában töltötte az elmúlt pár napot, ahonnan fotókkal, élményekkel, megpakolva tért haza. A Sanghaji Autószalon az ipari újdonságok mellett természetesen némi női bájjal is szolgált, az egzotikus tanulmányok mellett fáradhatatlanul mosolyogtak a kínai modellek.

Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, nem elég csak a kiállításra fókuszálni, itt az ideje, hogy a Hét Lányai megkapja a maga ázsiai különkiadását!

Egzotikus hölgyek, egzotikus autók, egy távoli, számunkra érdekes, idegen világból, ahol a szokások merőben mások, de az autó mellett pózoló lányok mosolya ugyanolyan csábító.

Az Autók és Csajok rovatunk további galériát megtalálja erre a linkre kattintva.

Kommentek

Lengén öltözött hölgyek olasz autókra gerjednek

Az életet igenlő szenvedély, a nagy kanállal habzsolt élvezet minden valamire való olasz autóban megbújik, és az alábbi képek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a hölgyek tisztában vannak ezzel a ténnyel. Hiába, egy Ferrari V8-as hörgése többet mond ezer szerelmes szónál.

A lányok már vetkőznek, autó mellett pózolnak, itt a tavasz

Még messze a bikiniszezon, de ahogy egyre jobb az idő, egyre könnyebb a várakozás is. Főleg, ha lengén öltözött hölgyek és egzotikus verdák segítenek elütni az időt.

Lengén öltözött hölgyekkel, vad verdákkal készülünk a jó időre

Állítólag a következő napok idén még nem tapasztalt meleget, napsütést hoznak. Ezzel a képgyűjteménnyel készülünk az előttünk álló jó időre.

F1: Mégsem lesz éjszakai futam Szocsiban

Az Orosz Nagydíj szervezői meggondolták magukat, Szocsiban nem szeretnének villanyfényes Forma-1-es versenyt.

Meglépett az autóval a kisfiú, kecskét is vitt magával

Ennek a fiúnak az apja szerint a vezetést nem lehet elég korán elkezdeni. A csomagtartóban utazó kecske ennek tükrében már nem is olyan meglepő.

F1: A Red Bullnál röhögnek az FIA-n

A Red Bullnál komolytalannak tartják a Nemzetközi Automobil Szövetség állítását, miszerint a Mercedes-, a Ferrari- és a Renault-motor háromtized másodpercen belülre került idén.

Ezt a BMW reklámot betiltották Angliában

Az angolok szerint veszélyes közúti huligánkodásra buzdít a BMW plakátja, ezért gyorsan be is tiltották.

F1: Bejelentették a Sauber Honda-szerződését

A Forma-1-es Orosz Nagydíj délelőttjén hivatalosan is bejelentették, hogy 2018-tól a Sauber-csapat is a Honda erőforrásaival.

F1: A McLaren Mercedes-motorra vált jövőre?

Érdekes sztorit dobott be az egykori csapattulajdonos Eddie Jordan, de a McLaren gyorsan cáfolt.

Ismét csökkent az üzemanyagok ára

A benzin literenkénti árát 4 forinttal, a gázolajét pedig 3 forinttal csökkentette a Mol.

Csúcskivitel belépőmotorral: jön a Mazda CX-3 GT Sport

Bizarr termékfilozófiát követ a Mazda: a CX-3 crossover nyáron debütáló új csúcskiadása nem a legerősebb motort kapja meg.

Hihetetlen balesetet úszott meg egy kamionos

Nehéz napja volt annak az őrangyalnak, aki erre a kamionosra vigyázott. Az utolsó pillanatban állt meg a szerelvény a szakadék felett.

Használt autó: melyik a legjobb üzleti limuzin?

Erősek, mint egy dízelmozdony, pallérozott a modoruk, keveset fogyasztanak és jutányosan az áruk. Melyik használt német üzleti limuzint válasszuk?

F1: Alonso oda megy, ahol nyerhet

Fernando Alonso egyértelmű üzenetet küldött a McLaren-Hondának, ha csak nem történik valami csoda, távozni fog, ugyanis olyan csapatnál akar vezetni, ahol lehetősége van a győzelemre.

Könnyfakasztó vadászautó Lada Niva helyett

Csupán három darab ilyen Aston Martin V8 vadászkombi készült az angliai gyárban, most pedig eladó az egyik legjobb kondícióban lévő példány.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.